1923-ban, a török birodalom széthullása után, a XIX.-XX századi reformokat követően megalakult a Török Köztársaság. Még abban az évben, az év végén, létrejött a magyar-török diplomáciai kapcsolat. Az első kulturális intézetet Isztambulban az akkori magyar kormány hozta létre még az I. világháború alatt. Ennek következtében, a barátsági szerződésre tekintettel 2024-et a két ország közös kulturális évnek nyilvánította. Mintegy száz érdekes program, kiállítás, konferencia teszi színessé ezt az időszakot.

A Török Turizmusfejlesztési és Turisztikai Promóciós Ügynökség „A nagy átalakulás földje” címmel régészeti konferenciát szervezett a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Hammerstein Judit, a múzeum főigazgatója, valamint Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország magyarországi nagykövete.

A tanácskozáson két előadás hangzott el. Necmi Karul professzor, az isztambuli egyetem őskori régészeti tanszékének vezetője a törökországi újonnan feltárt leleteiket ismertette. A két lelőhelyen, Göbeklitepe és Karahantepe, a neolit, vagyis a csiszolt kőkorszak azon feltárt szenzációit mutatta meg számítógépe révén, amelyek segítenek még inkább megismerni a korszakot. Az őskori művészet kiemelkedő példája Karahantepén a 2,45 méter magas padon ülő, valósághű férfialak. Vállcsontjai és bordázata a halálra utalnak. Mellette kőlapok és keselyűszobor jelzi, hogy különleges célokra készült.

Találtak az ásatások során egy életnagyságú vaddisznó mészkőszobrot Göbeklitepén ugyanebből az időszakból. A testén vörös, fehér és fekete festékek nyomát viseli; ez az első valósághű méretű, festett szobor, amely ebből a korszakból fennmaradt. Padon lelték, amelyet H alakú szimbólum, félhold, két kígyó és három emberi arc, vagy maszk díszít. A helyszín az emberiség történetének egyik legfontosabb öröksége, Törökország 18. UNESCO világöröksége, amely jelentősen megváltoztatta a vadászó, gyűjtögető társadalmakról és a neolitikumról alkotott képet.

Dr. Raczky Pál, az ELTE Régészettudományi Intézetének professzor emeritusa az újkőkori maradványok hazai lelőhelyéről, a Polgár melletti Csőszhalomról, az ottani régészeti ásatásokról beszélt. 25 éven át kutatott ezen a helyszínen, sőt a saját költségén megvásárolta a lelőhely központját magába foglaló földet, amelyet végül a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott.

Mint elmondta, a Felső-Tisza vidékén kapcsolódtak össze Délkelet- és Közép-Európa újkőkori építményhagyományai. Az egyedülálló helyszín 400-500 év alatt alakult ki, több nemzedék révén. Számos épületmaradvány, sírlelet, használati és rituális tárgy, valamint állatmaradványok kerültek elő. 1929 óta kutatták a helyszínt, de az1989 utáni, 2015-ig tartó újabb feltárások révén már sokkal többet lehet tudni az ott élők mindennapjairól. 76 hektárnyi a terület. Középpontja egy 70-75 méter átmérőjű domb egymásra rétegeződött települési maradványokkal. Virágkora Kr.e. 5000 és 4500 közöttire tehető. A településforma neve a tell; ennek legészakibb példája a csőszhalmi. Sajátossága a többszörös körárokrendszer, amely körülveszi, ez jellemző az adott időszakra. Állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak, kőből csiszolt munkaeszközökkel. Kerámiatöredékek széles skálája, színes kerámia gyöngysor a csontvázon, obszidián kések is szerepelnek többek között a leletek sorában.

A leletek a múzeumot gazdagítják és persze a látogatókat. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy számos török kincset, köztük igazi ritkaságnak számítókat őriznek. Ilyen az a bőrköpeny, amely a Top Kapiból való, és annak leégése miatt igen kevés maradt meg, vagy a katonai díszsátor. Év végére katalógus készül ezekről, valamint a fegyverekről és fémtárgyakról. Az évad az egymás iránti megbecsülést is kifejezi.

 

Hajós Anna