Az elmúlt évben, a 176. szezonban közel 2,1 millió utas vette igénybe a balatoni hajózási szolgáltatásokat.

Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a több évtizedes hagyományhoz igazodva, 2022-ben is húsvétkor, pontosabban április 15-én, Nagyszombaton indult el a balatoni személyhajózás, amely hivatalosan október 23-ig tartott. Tavaly a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 17 kikötőből, összesen 12 útvonalon indította el a településeket összekötő, kibővült menetrend szerinti közlekedő hajóit.

A nyári főszezonban a kiemelt desztinációk további erősítése céljából közvetlen járatok indultak Siófokról Tihanyba, a Balatonföldvár–Tihany útvonalat meghosszabbították Balatonfüredig, Balatonföldváron pedig egy fontos átszálló pont alakult ki a középső medencéből érkezők számára. A déli és északi part összeköttetése érdekében, újra bekapcsolódott Tihanyrév kikötője a személyhajózási útvonalak állomásai közé.

A séta- és nosztalgiahajókon az esti naplementéket a fedélzeten díjnyertes balatoni pezsgő felszolgálása is különlegessé tette. A Varázshajók és Bulihajók– augusztusban még intenzívebb menetrend mellett – összesen kilenc kikötőből indultak. Emellett a programhajó választékot bővítette a siófoki Plázzsal közösen indított egyedi bulihajó is.

A megújult menetrendi hajókon balatoni borászok és egy kézműves sörfőzde különlegességeivel bővült a büfék választéka, a hagyományos programválasztékot pedig a partnerek közös programjai, koncertek, bulik, valamint kulturális, sport- és gasztroesemények színesítették. Az elmúlt évek sikerei nyomán a kisgyermekek tavaly is ingyen utazhattak a települések közötti hajójáratokon KAJLA útlevéllel.

Veigl Gábor vezérigazgató szerint a 75%-ban állami tulajdonban, 25%-ban 21 tóparti önkormányzat kezében lévő, mintegy 11 milliárd forint alaptőkéjű társaság a 2021-es évet közel 4 milliárd forintos forgalommal, és kiemelkedő adózás előtti eredménnyel zárta. 2022-ben az árbevételük várhatóan ezt is meg fogja haladni, mivel a három fő ágazatuk, a komp, a menetrendi hajózás, és a vitorláskikötő ágazat is erősebben teljesített.

Bár a végleges pénzügyi számvetésre még várni kell, annyi már látható, hogy a Bahart számára jó eséllyel az elmúlt két évtized legnagyobb utasforgalmú éve volt a tavalyi. 2022-ben Szántódrév és Tihanyrév között összesen 1 millió 399 ezer utast szállítottak a kompokon, amely az elmúlt 27 év legjobb eredményének számít és 1,4%-os növekedést jelentett 2021-hez képest. A tavalyi évben az utasok mellett a kompok több mint 450 ezer gépjárművet és 110 ezer kerékpárt is szállítottak a két part között.

A Bahart 16 személyhajója a 2021-es évhez képest 7,6%-kal több utast szállított, így – a 699 ezer személyhajó-utassal együtt – a korábbi évek rekordja is megdőlt. A társaság a forgalomnövekedés egyik okát abban látja, hogy tavaly számos olyan újdonságot kínáltak az utasoknak, amelyek a főszezonnal sem értek véget, és az év hátralévő részében is még számos programmal vártak mindenkit a fedélzetre.

A 2022-es nyári főszezon egyik fontos újdonsága volt, hogy az utasok már online jegyelővétellel is helyet tudtak biztosítani a személy-, séta- és programhajókra. A tavalyi évben 51 ezer olyan utas szállt fel a fedélzetre, akik az interneten vásárolták meg jegyüket. A Bahart a jelenlegi háborús helyzet ellenére 2023-ban is jó szezonban reménykedik, mert kedvező időjárás esetén, a Balaton népszerűségének köszönhetően idén tovább nőhet a turisták és helyi lakosok hajózási kedve.

Földesi László

Fotó: Bahart