A Budapest Airport (BA) a légitársaságok nemzetközi szervezete, az IATA vezetésével, valamint a szállítmányozó, fuvarozó és földi kiszolgáló cégekkel közösen új minőségbiztosítási rendszert vezet be.

A projekt célja, hogy hogy az egészségügyi szállítmányok szigorúan ellenőrzött körülmények között, gyorsan és biztonságosan érjenek célba. A rendszer a gyógyszerszállítás minden fázisára kiterjed. Létrehozását elsősorban az elmúlt év tapasztalatai tették szükségessé. A gyógyszeripari-egészségügyi szektor ugyanis egyre jelentősebb mértékben támaszkodik a légiáru-szállítási iparágra, s ebben érintett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is.

Mivel nemcsak egy világjárvány idején, hanem minden körülmények között fontos, hogy az egészségügyi szállítmányok a lehető leggyorsabban, szigorúan szabályozott körülmények között, minőségüket megőrizve jussanak el a feladótól a címzettig, a BA vezetősége úgy döntött, hogy Magyarországon is bevezeti a CEIV Pharma gyógyszerlogisztikai sztenderdet.

A minőségbiztosítási folyamatot az IATA szakmai iránymutatásával, a szervezet fejlesztéseire, illetve az Európai Unió és az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO által is használt GDP-rendszerre alapozva vezetik be, oly módon, hogy a rendszer a magyarországi szabályozásoknak is maradéktalanul megfeleljen.

A CEIV Pharma minőségbiztosítási rendszerhez a BA magyarországi partnerei, az Agility, az Airmax Cargo és a cargo-partner szállítmányozási vállalatok, a Prevost fuvarcég, valamint repülőtéri földi kiszolgáló vállalatok, a Celebi és a Menzies is csatlakoztak. A szabályozások kiterjednek a cégek létesítményeinek, eszközeinek és folyamatainak fejlesztésére, valamint a munkavállalók továbbképzésére is, ezáltal a gyógyszerlogisztikai folyamat minden lépése biztosított, ellenőrzött körülmények között valósulhat meg.

Mindez garantálja, hogy hosszú távon az új minőségbiztosítási program keretében a gyógyszerek a jövőben még az eddiginél is gyorsabb és biztonságosabb körülmények között érkezhessenek meg oda, ahol szükség van rájuk. Dr. Rolf Schnitzler, a BA vezérigazgatója szerint az ilyen partnerségek erősítik a légi áruszállítási iparág rugalmasságát és versenyképességét. A légiközlekedés történetében valaha volt legfontosabb logisztikai kihívással – több milliárd adag védőoltás a világ minden pontjára történő eljuttatásával – birkóznak, ez a kezdeményezés pozitív jelzés, hogy a légi áruszállítás csatasorba áll az iparág támogatására, alkalmazkodva a szabványosítás és a digitalizálás iránti sürgető igényekhez.

A programban résztvevők oktatásban részesülnek, és a folyamatokat, valamint dokumentációk kezelését is auditálják. A gyógyszeripari megrendelőknek ez a tanúsítás nagyobb biztonságot nyújt arra, hogy a gyógyszerek légi szállításánál a vonatkozó előírásokat mindig betartják vagy betartatják.

A CEIV Pharma az egyik legszélesebb körben alkalmazott rendszer, és a tanúsítással a világ valamennyi kontinensén, már közel 300 nagyvállalat, légitársaság és repülőtér élt. Bevezetésével a BA és partnerei olyan globális hálózathoz csatlakoznak, amely kiváló új export-import lehetőségeket nyit meg Magyarország számára.

Földesi László

Fotó: Budapest Airport