Október 23-án, vasárnap lezárult a 176. balatoni hajózási szezon, amely eddig kiemelkedő forgalmat hozott a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) számára.

Az idei eredményes működésben fontos szerepe volt a személyhajózásnak, amely keretében a hajók közel 700 ezer utast szállítottak, ami 7,7%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát. A két legkedveltebb járat továbbra is Siófok Balatonfüred és Tihany, valamint Fonyód és Badacsony között közlekedetett. Előbbin összesen 197 ezer, utóbbin pedig 176 ezer utast regisztráltak.

Hasonló nagyságrendben, több mint 168 ezren választották a Bahart séta- és programhajóit, ahol a legkedveltebb indulóállomások a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi kikötők voltak. Az idei év slágerei egyértelműen a Bahart Bulihajó és Varázshajó programjai voltak, ugyanis itt sikerült elérni a legnagyobb növekedést. A bulihajók idén több mint 22 ezer, míg a Varázshajók 9 ezer vendéget szállítottak.

A kompszolgáltatás ugyancsak rekordot hozott a Bahart számára, hiszen október 23-ig a szállított utasok száma meghaladta az 1,3 millió főt. Mivel ez mintegy 20 ezer fővel magasabb a tavalyi rekordnál, így jó eséllyel a 2022-es év végén újabb csúcs születik. November 6-ig a Bahart kompok 40 perces időközönként, Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyból pedig reggel 7.00 és 19.00 óra között indulnak. Ezt követően a téli menetrendben a kompok óránként indulnak majd, amit – a forgalom függvényében –, szükség szerint sűrítenek. Az út menetideje mindössze 8 perc.

A Bahart vezérigazgatója, Veigl Gábor szerint, az idei főszezonban hamar népszerűvé vált a társaság internetes jegyvásárlási lehetősége, a jegy.bahart.hu, hiszen a szolgáltatás bevezetése óta 51 ezer online jegyvásárló utas szállt fel a fedélzetekre. Idén is kedvelt volt a Kajla program, melynek keretében 5 ezer 326 gyermek kirándult hajóval a Balaton körül.

A 176. hajózási szezon lezárultával a társaság egyedi hajósprogramjaival, továbbra is várja az utasokat. Október 29-én indulnak a Halloween gyerekhajók Balatonfüredről délelőtt 11-kor, Siófokról pedig kora délután, 15 órakor. Az idei utolsó bulihajó pedig este 19 órakor indul Siófok hajóállomásról. November 5-én a tihanyi XX. Gardália Napok idején, másfél órás nézőhajó járat indul a tihanyi személyhajó kikötőből délelőtt 10 órakor. December 3-án Mikulás hajókkal utazhatnak az érdeklődők, melyeken szórakoztató programok, játékos feladatok, Mikulás csomag várja a gyerekeket, Balatonfüreden délelőtt 11-kor, Siófokon pedig 15 órakor.

Bár a végleges számvetésre még várni kell, annyi már látható, hogy a Bahart számára jó eséllyel az elmúlt két évtized legnagyobb utasforgalmú éve lehet az idei. Ugyanez a tendencia látszik a kerékpárszállításban is. A társaság a forgalomnövekedés egyik okát abban látja, hogy idén számos olyan újdonságot kínáltak az utasoknak, amelyek a főszezonnal sem értek véget, és mint említettük, az év hátralévő részében is még számos programmal várnak mindenkit a fedélzetre.

Földesi László

Fotó: Bahart