Kiállítást és az ünnepkörhöz kapcsolódó programsorozatot indított az Iparművészeti Múzeum a Ráth-villában. Kortárs iparművészek karácsonyi díszei és a „Terítéken az ünnep” című kamarakiállítás várja a látogatókat az épület enteriőrjében. A kiállított művekből kiemelkedik az 1910-es években Hüttl Tivadar budapesti gyárában készült uzsonnázókészlet, amely még soha nem szerepelt kiállításon.

   A múzeum munkatársai emlékezetessé kívánják tenni a karácsonyt megelőző időszakot a látogatók részére. Az alkalmi kiállításhoz felkértek 15 neves iparművészt, hogy készítsenek ünnepi dekorációt a szecessziós belső térbe, a muzeológusok pedig az ünnepre hangolták az évszázados asztalok terítékeit. A decemberi vasárnapokon gyertyagyújtás, múltidézés, mesék, zenés programok és tárlatvezetések várják az érdeklődőket. A kézműves műhelyben különleges anyagokból karácsonyfadíszeket, egyedi ajándékokat lehet készíteni.

December 10-én a barkácsműhelyben marcipánfigurák és a süteményes tányérok díszítése, az ehető díszek szerepelnek a múltidézés mellett, vagyis, hogyan készültek 120 éve a karácsonyra, majd meggyújtják az adventi gyertyát, amelynek során Horváth Zoltán római katolikus plébános mond áldást. Délután koncert lesz, amelyen fellép Pólus László, a Magyar Állami Operaház szólócsellistája, Ferencsik-díjas előadóművész. December 17-én a barkácsműhelyben asztali karácsonyi díszek készülnek; lesz karácsonyi mese, majd koncert a VI. kerületi Erkel Ferenc általános iskola kamarakórusának előadásában. A kiállító alkotók munkái szemet gyönyörködtetőek.

H.A.