A szlovák és magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége, II. Rákóczi Ferenc Borsiban született. A felújított kastély építészeti és történelmi szempontból is vonzerő a szlovák és a külföldi turisták számára. Számos rendezvény helyszíne. Emellett a közelben található Szlovákia legalacsonyabban fekvő pontja, valamint a határ mindkét oldalán tokaji szőlőültetvények veszik körül. Most a Kassai régió közel 100 ezer eurós támogatásával táborozási és pihenőhelyet létesített a Bodrog partján kerékpározóknak és vizitúrázóknak.

Az új pihenőponttal kapcsolatban, mint Diószegi László, a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő civil egyesület képviselője, a projekt szerzője elmondta, itt a sportolók számára hiányoztak a megfelelő szolgáltatások. Most mindezek biztosításával kívánják ösztönözni őket, hogy látogassanak Borsiba és nézzék meg a kastélyt, akár vízen, a Bodrogon, akár kerékpáron érkeznek. Így megismerhetik Szlovákia kevésbé ismert szegletét. A jövő terve a két kerékpárútvonal összekötése a szlovák-magyar határon.

Az egyedi helyszín felkeltette Kassa megye Terra Incognita programjának értékelőit. Támogatásuk segítségével várhatóan jelentősen nő Borsi látogatóinak száma, és turisztikai lehetőségeinek minősége. A megyei önkormányzat elnöke, Rastislav Trnka kiemelte az egyesület és a határ két oldalán működő önkormányzatok együttműködését. Mint sorolta, a megvalósult létesítmények sorában egy intelligens pihenőpont várja az érkezőket. Húsz sátrat befogadó táborhely, vizesblokk – külön férfi és női mosdók – zuhany 40 fő részére, csónak kölcsönző és kerékpáros önkiszolgáló létesült.

 Mindezek mellett az Alsó-Zempléni régió lenyűgöző szépségű látványt is kínál – hívta fel a figyelmet Lenka Vargová, a régió turizmus idegenforgalmi iroda ügyvezető igazgatója. Rendkívül fontos, hogy akik ide érkeznek ökoturistaként, teret és lehetőséget kapjanak; az aktív pihenésen kívül hozzáadott értékként a gyönyörű környezetet, közte az abarai vízi élménysétát, vagy a tajbai holtágat, a mocsári teknős ritka élőhelyét.

Hajós Anna