BudapestGO néven, teljesen megújul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi népszerű utazástervező mobiltelefonos applikációja, a Futár.

A továbbfejlesztett, számos kényelmi funkcióval rendelkező alkalmazással egy helyen lehet útvonalat tervezni, jegyet vagy bérletet vásárolni, illetve tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. Ezzel egy olyan digitális szolgáltatás jött létre, amely végigkíséri a felhasználókat már az utazás első gondolatától a tervezésen és a jegyvásárláson át egészen az utolsó megtett méterig.

Az egyik legfontosabb újdonság, hogy az alkalmazás segítségével, mindössze néhány kattintással bármikor lehet jegyet vagy bérletet vásárolni. Az egyszeri utazásra alkalmas vonaljegy után, márciusban érkeznek a 30 és a 90 perces időalapú jegyek is. (Azt egyelőre nem tudni, miért nem került be e körbe a 60 perces lehetőség is.)

Az alkalmazásban egyébként nemcsak a budapesti járatokra, hanem a távolsági buszokra és csaknem minden nagyobb magyarországi város helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet jegyet, bérletet váltani. A BudapestGO arra is lehetőséget ad, hogy a BKK ügyfelei ismétlődően, akár minden hónapban automatikusan megvásárolják havibérletüket. Természetesen ezt egyetlen gombnyomással bármikor le lehet állítani.

Az új applikációban egyszerűbben használhatók a menetrendek és áttekinthetőbb az utazástervezés is. Utóbbi esetében még azt is ki lehet választani, hogy az alkalmazás kevesebb átszállással vagy kevesebb gyaloglással tervezzen. Be lehet állítani egyedi, gyors útvonalak tervezését, illetve az elmentett címeket is könnyebben lehet kezelni. A népszerű, és ezért sokak által használt BKK Info applikációnak köszönhetően, az alkalmazás az utazástervezés során jelzi az aktuális forgalmi változásokat is.

A jegybemutatás szintén egyszerűvé válik. A widget funkció használatával a megvásárolt jegy kirakható a telefon főképernyőjére, azaz egy kattintással elérhető, érvényesíthető vagy bemutatható. A kedvenc járatokra és megállókra vonatkozó értesítésekhez lehet választani konkrét napot, időintervallumot, járatszakaszt, és az is beállítható, hogy kizárólag a késésekről érkezzen üzenet a képernyőre.

A BudapestGO fejlesztői hangsúlyozzák, hogy folyamatosan szeretnék bővíteni a digitális szolgáltatások körét. A kerékpáros-tervezés során például, az applikáció figyelembe fogja venni a domborzati viszonyokat – tehát a magassági adatokat –, valamint a különböző nyomvonaltípusokat, és megjelennek az alkalmazásban az igényvezérelt járatok, tehát majd az appon keresztül is lehet kérni a Telebusz szolgáltatást.

A BKK célja, hogy az app teljeskörűen kiszolgálja a budapesti agglomerációs közlekedést is. Ezért beépülnek az alkalmazásba a navigációt és a parkolást segítő funkciók. Megjelennek az utazástervezésben a hagyományos városi közlekedést kiegészítő eszközök – például a megosztható kerékpár- és rollerszolgáltatások –, valamint a taxik is. A BKK hosszú távú célja még a kombinált jegyek bevezetése is, amelyek többek között a családok vagy az otthonról dolgozók utazását segíthetik.

De elérhetők lesznek majd az alkalmazásban a fővároshoz kapcsolódó olyan egyéb információk is, mint például a kulturális programok, vagy a szelektív gyűjtőpontok. A BudapestGO bevezetése fokozatosan történik. Az új alkalmazás ingyenesen letölthető lesz a Google Play áruházból és az App Store-ból. Azok a felhasználók, akik már okostelefonjukra telepítették a Futár applikációt, elegendő frissíteniük a régi alkalmazást.

Földesi László

Fotó: BKK