Az orosz turisztikai szakértők véleménye szerint Oroszországnak most van lehetősége erősíteni a pozícióit a nemzetközi turisztikai piacon. Az ütős reklámkampányok mellett vonzerő lehet a vakcinaturizmus is. A híres GUM Áruházban már most sorba állnak a külföldiek a számukra ott megnyitott oltópontnál.

Az orosz belföldi turizmus dübörög, alig ért véget a MITT Turisztikai Kiállítás és Vásár, másnap már megnyitotta a kapuit az INTOURMARKET. Mindkét kiállítás élőben zajlik, bár a kiállítók száma a nagyrészt távolmaradó külföldiek miatt kevesebb, de az érdeklődők száma jelentős. Értelemszerűen a legkeresettebb desztinációk most a belföldiek, de az orosz turisztikai szakemberek már a határnyitásokra készülnek és elérkezettnek látják az időt, hogy a célpiacokon nagyszabású reklámkampányokkal csábítsák az utazni vágyókat Oroszországba.

A beutazó turizmus 2020-ban Oroszországban is gyakorlatilag lenullázódott, a 2019-es forgalomhoz képest 93%-kal esett vissza. A belföldi turizmus újraindítását követően 2021-ben megjelentek az első külföldi vendégek, igaz, még elenyésző számban, főleg Indiából és az Egyesült Arab Emirátusokból. Az érdeklődések és a lekérések alapján úgy látják, hogy első hullámban az arab országokból, Ázsiából, ősztől Latin-Amerikából várhatnak vendégeket.

A turisztikai szakma azt várja az orosz turizmusmarketingért felelős állami szervezettől, hogy a szakmai szereplőkkel egyeztetve sürgősen határozza meg az elsődleges célpiacokat és indítsa el a reklámkampányokat, hangsúlyozva, hogy Oroszországban már most működik a turizmus és a vendéglátóipar.

Szintén fontos feladat, hogy a már működő elektronikus vízum eddigi tapasztalatai alapján az igénylőlapot tovább egyszerűsítsék.

Az Orosz Utazási Szövetség (RSZT) elnökének véleménye szerint a korábbi évek 11 milliárd dolláros, beutaztatásból származó forgalmát 10 éven belül 20 milliárd dollárra lehet emelni. Ehhez viszont nélkülözhetetlen az állam támogatása, például a külföldi reklámkampányokkal, a könnyített beutazási szabályokkal.

A nemzetközi utazások helyzete és a határnyitás alapvetően az átoltottság kérdése. Oroszország erre is kínál megoldást, a beutazó turisták oltást is igényelhetnek. A turisztikai szakemberek véleménye szerint ez is piaci előnyt jelenthet Oroszország számára. Az ötlet életképességét bizonyítja, hogy a Vörös téren álló, ikonikus áruházban, a GUM-ban, hosszú sorok kígyóznak a külföldieknek megnyitott oltópontnál.

Szegedi Andrea

Képek: MITT