A kormány közlekedéspolitikájának egyik kiemelt fontosságú eleme a közel egymillió budapesti és agglomerációs lakos közlekedését segítő fejlesztések támogatása. Ennek keretében kerül sor a ráckevei és a csepeli HÉV-vonalak felújítására, összekötésére, illetve az egyesített pálya Kálvin térig való meghosszabbítására.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a kivitelező konzorcium aláírta a szerződést a következő évtized legjelentősebb beruházása, az ötös metró első ütemének tervezésére. A kormány – a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetve – 2018 novemberében döntött a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV-vonalak teljes megújításának és fejlesztésének előkészítéséről és arról, hogy a tervek elkészülte után a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítanák meg.

A meghirdetett cél a két dél-pesti HÉV-vonal teljes felújítása, megállóinak akadálymentesítése, az utastájékoztatás megújítása, az állomások környezetének rendezése, P+R parkolók létesítése és a sebesség növelése. A csepeli HÉV esetében vonalhosszabbítási terv is készül a jelenlegi végállomástól az Erdősor útig. A bruttó 9,076 milliárd forintba kerülő tervezési feladat körülbelül 45 kilométer hosszú felszíni pályát, 5 kilométer hosszú alagutat, 27 felszíni állomást, 3 mélyállomást, 1 kéregállomást, 20 híd műtárgyat és 3 járműfenntartási telepet foglal magába.

A két vonal a Közvágóhíd állomástól összefonódva a föld alatt, Boráros téri megállással, a Kálvin térig viszi be az utasokat, megoldva ezzel a közvetlen kapcsolatot a metróvonalakkal. A főváros turizmusa szempontjából is fontos változás lesz, hogy a beruházási program részeként a csepeli HÉV felszíni, Duna-parti nyomvonalának kiváltása után új Duna-parti sétány létesülhet a Boráros tér és a Déli Városkapu fejlesztési terület között, amelynek révén megújulhat a Boráros tér és a Közvágóhíd területe is.

Előbbi utolsó teljes rekonstrukciója 1979-80 körül valósult meg, akkor alakult ki a Petőfi híd és a Boráros tér mai állapota. A forgalom minél gyorsabb áramlása volt a cél, ezért mind a budai, mind a pesti oldalon a gyalogosokat aluljárókba terelték, a felszínen pedig a gépjárműforgalom kapott teljes elsőbbséget. A Boráros térnél most végre sor kerülhet többek között a Nagykörút és a Duna-part közötti természetes, akadálymentesített kapcsolat kialakítására híd és a part közötti közvetlen elérést biztosító útvonallal, hogy a vízhez történő lejutással ne kelljen a teljes teret megkerülni. Fontos változás továbbá, hogy megszűnik a jelenlegi felszíni végállomás.

Az új alagút kialakítása során mélyállomást terveznek a Közvágóhídnál, ahol a déli körvasúttal és a 2-es villamossal is találkozhatna a HÉV, illetve az 1-es villamos-körgyűrűvel, valamint a Boráros téren. A jövőben – szintén alagútban – folytatódhatna az említett vonal északi irányban, hogy összekössék a szentendrei HÉV-vel, ennek a megvalósíthatósági tanulmánya már előkészítés alatt van. A tervezők szoros koordinációban dolgoznak a MÁV–HÉV Zrt.-vel, és Szentendrétől Ráckevééig bevonják valamennyi érintett önkormányzatot, beleértve hét fővárosi kerületet is.

A legfontosabb célkitűzés az, hogy a budapestieknek és az agglomerációból, az elő- és külvárosokból a belvárosba közlekedőnek gyorsabb, kényelmesebb legyen a közlekedése, és minimális átszállással érjék el az úti céljukat. Jelenleg a budapestiek 60%-a utazik tömegközlekedéssel, míg az elővárosban élők nem egész egyharmada. A BFK szerint a felújítás révén a két déli HÉV-vonal utasszáma 47 ezerről 108 ezerre nőhet. Csepelről az előzetes számítások szerint a jelenleginél hét, Ráckevéről pedig 30 perccel rövidebb idő alatt lehet majd eljutni a belvárosba, és csökken a kényszerű átszállások száma. A gödöllői és csömöri HÉV esetében a hosszú távú terv az összekapcsolás a 2-es metróval, így az azzal érkezők átszállás nélkül juthatnak be a belvárosba.

A BFK a tervezés során be figyelembe veszi a budapesti lakosok mellett a hidat és környékét használók észrevételeit, fejlesztési javaslatait is. A tervek elkészítésének határideje kicsivel kevesebb, mint három év, a megvalósítás tehát csak ezt követően, illetve a Lánchíd felújítása után kezdődhet meg.

A HÉV-hálózat megújítása jegyében, idén októberben írják ki a HÉV-szerelvények teljes járműcseréjére vonatkozó tendert, így 2023 és 2025 között 54 új kocsi érkezhet Budapestre. A légkondicionált, alacsonypadlós, akadálymentes, kerékpárok és babakocsi szállítására alkalmas új szerelvények 100 kilométer/órás sebesség mellett 700 utas szállítására lesznek alkalmasak, és várhatóan 2023 és 2025 között kerülhetnek forgalomba.

Földesi László

Fotó: FBFK