A II. világháború alatti lengyel történelem legnagyobb és legvéresebb eseménye volt az 1944. augusztus elsején kirobbant és több mint két hónapig tartó varsói felkelés. Ekkor közel 50 ezren szálltak harcba a megszálló német csapatokkal. A küzdelem iszonyatos emberveszteséggel járt, 16 ezer felkelő és mintegy 150 ezer polgári lakos vesztette az életét. A németek pedig bosszúból elpusztították Varsót, muzeális épületeinek nagy részét megsemmisítették. A felkelők, ahogy az egykori filmből megismerhettük, a csatornán keresztül tartották a kapcsolatot és menekültek. A budapesti Lengyel Intézet tavaly először, idén augusztus 10-én pedig másodszor szervezte meg a felkelésről az emlékezést, látványos csatarekonstrukcióval.

Középen a felkelés lengyel vezetője, két átállt magyarral

59 hónapos, kegyetlen német megszállás után jött a „W” óra, amikor 1944. augusztus elsején délután öt órakor kirobbant Varsóban a felkelés. A város legmagasabb épületének tetején megjelent újra a lengyel zászló. A lengyelek hősies magányos harcot folytattak a jól felszerelt, bombázó repülőgépekkel is támogatott német egységekkel szemben. Számukra óriási csalódás volt, hogy mindezt a főváros közelében, a Visztula partján állomásozó Vörös Hadsereg tétlenül nézte. Viszont a magyar csapatok által elfoglalt területeken a felkelők szabadon mozoghattak, bújtatták őket, orvosi ellátásra számíthattak, hadi felszerelést és fegyvereket kaptak. Többen átálltak életük kockáztatásával a magyar-lengyel barátság nevében a harcolókhoz. Közülük többet kivégeztek a németek. Erre emlékeztek ezen az augusztusi délutánon az óbudai Fő téren. A Lengyelországon kívüli egyetlen ilyen, az eseményt idéző csatarekonstrukciót nagy érdeklődés kísérte. Pontban öt órakor felzúgott a sziréna, a békésen sétálók között megjelentek a felkelők, megtámadták a német parancsnokságot, és megkezdődött a tűzharc. Mint Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet vezetője elmondta, mintegy 50 hagyományőrző vett részt a jelenetekben, korabeli harci eszközökkel. Ropogtak a fegyverek, sokszor eldördült az ágyú, jött a páncélautó, a motorkerékpár, szállt a füst. Megrázó volt az események láncolata, a halottak látványa, a szanitécek rohanása a segítségnyújtásra, és az utolsó kenetet feladó pap. Egyszerre érezhettük a háború minden borzalmát, és egy nép akkor tragédiába fúló, a nyugati hatalmaktól elárult kitörési próbálkozását. Nem véletlen volt az egyperces néma tiszteletadás, főhajtás után a Wysocki Légió hagyományőrző egyesület résztvevőinek kitörő tapssal köszöntése.

Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója és Bús Balázs, Óbuda polgármestere

A szervezők egyúttal bemutatták a pártoló, támogató lengyel és magyar szervezeteket, kiemelve a helyszínt biztosító Óbuda polgármesterét, Bús Balázst.

A látvány élmény volt a turistáknak, mégis sokkal több annál: két nép barátságának jelképe.

Kép és szöveg: Hajós Anna