Kilencnapos programsorozat várja az itt élőket és az ideérkezőket Sopronban április 22 kezdettel. Az esemény egyik alapítója, Lobenwein Norbert elmondta, hogy kétszeresen is különleges lesz ez a fesztivál. Egyrészt, mert nem nyáron kerül rá sor, másrészt, hogy urbánus a témája, és sok helyi partner vesz részt a megteremtésében, köztük a Soproni Egyetem is. Fábián Attila, az egyetem rektora fontosnak érzi, hogy az egyetemisták jussanak élményekhez, és szeressék a várost. Ennek lehet jó eszköze a SopronFest, amelynek részeként 33 programot valósítanak meg.

A fő helyszín a Botanikus kert lesz, ahol minden nap más témájú vezetésre kerül sor magyar és angol nyelven. A belvárosban április 30-ig tart a SopronJólFest, amely alatt az egyetem művész tanárainak és hallgatóinak a munkái lesznek a földszinti ablakokban. Az Esterházy palotában jótékonysági képárverést tartanak, a Lövérekben pedig közösségi festést.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere leszögezte, a város minden támogatást biztosít az esemény bonyolításához. Jó kezdeményezésnek tartja, hogy nem maradnak fesztivál nélkül, hozzátéve, hogy a Volt Fesztivál ideje alatt megszokott hangulat nem hiányzik majd sem a belvárosban, sem a koncerteken, vagy a Lövérekben.

Váncza Panna, a fesztivál szervezője elmondta, hogy a hivatalos megnyitó április 27-én lesz a Fő téren, Charlie koncertjével, majd DJ-k veszik birtokba a Tűztorony erkélyét. A hosszú hétvégén Soproni Sörnapok is várják a szórakozni vágyókat. Lesz Trabant túra a történelem nyomában, a Lövérekben óriási sátorban követik egymást a zenekarok.

Hajós Anna