A Magyar mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében gyűltek össze azok a résztvevők és előadók, akik 2023. kihívásait, szervezeti formáit, a támogatási és képzési lehetőségeket kívánták ismertetni és megismerni. Élénk párbeszéd, közös gondolkodás és együttműködés segíthet a borturizmusban érdekelteknek. A tanácskozást borkóstoló követte a múzeum emeleti szintjén. Az érdeklődést és a sikert bizonyította az a sok-sok látogató, kóstoló, akik megtöltötték az egész területet.

A konferencia a borturizmus jövőjével kapcsolatban éppen a turizmus szerepét vizsgálta, amely lehetőséget nyújthat a borvidékek megismerésében, a látogatottság növelésében, a fiatalok megnyerésében. Több mint 12 borvidék termelői jöttek el, a Kárpát-medence magyar borászai, hogy személyesen találkozhassanak a borkedvelőkkel, beszélgessenek, és megnyerhessék őket kínálatukkal. Jelen volt Kárpátalja, Erdély, a Muravidék, Drávaszög és a Vajdaság képviseletében több borász, és persze a hazaiak is. A kiemelt díszvendég a Kunsági borvidék volt, amely a legnagyobb Magyarországon, és az utóbbi időben hatalmas fejlődésen ment át. Kóstolhattuk például a friss, fiatalos Frittmann-borokat, itt voltak a legjobb hazai rozék is. És a Balaton mellől a Garamvári pincészet kiváló pezsgője, néhány habzóbor jelezte az új igények iránti lépéseket.

A Vajdahunyadvárban most sok kevésbé ismert borászat is bemutatkozott. Várhatóan a kapcsolatok kiépítése segíthet a borturizmus fellendítésében. Érdemes meggondolni, hogy egy-egy borászat meglátogatása csak akkor lesz sikeres, ha a borokon kívül más szolgáltatást is tudnak nyújtani. Hiszen, aki kocsival jön, szállást is keres, hiszen vagy iszik, vagy vezet. Az asztalon pedig nem hiányozhat a fogyasztáshoz az ételkínálat sem. Talán, előbb-utóbb kisebb-nagyobb utazási irodák is üzletet látnak ilyen túrák szervezésében.

Az érdeklődés hosszan tartott ezen a délutánon. Remélhetőleg mind a borászok, mind a vendégek „jó szájízzel” fejezték be a napot.

Hajós Anna