December 11-én, vasárnap hatályba lépett a MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti, HÉV és autóbusz-menetrendje.

A szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit. A közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást.

A legfontosabb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, melyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya felső állomás és a Keleti pályaudvar között megépített harmadik vágány tesz lehetővé. A vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy éppen tarifális fejlesztések, az utasok kényelmét pedig – a várhatóan jövő év elejére teljessé váló – 40 darabos KISS motorvonatflotta és a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új járművel bővülő autóbuszflottája is szolgálja.

A járványhelyzet okozta 20-30%-os visszaesést követően az utasszámok már közelítenek a 2019 első kilenc hónapjának adataihoz, amikor közel 103 millióan választották a vasúti utazást, míg idén szeptember végéig 96 millióan utaztak vonattal belföldön. A távolsági közlekedésben már meg is haladta az utasszám a járvány előtti mértéket, 11,5 millió utas utazott a MÁV-START távolsági járatain idén január és szeptember között, többen, mint 2019-ben.

A hatvani vonal felújítása révén markáns módosítások, az észak-pesti agglomerációban élők számára kedvező újdonságok jelennek meg. Ilyen például, hogy Mátra InterRégió elnevezéssel új, óránkénti közvetlen összeköttetés jön létre Budapest és Gyöngyös között.

Az elővárosi és a távolsági üzemidő is bővül a hajnali és éjszakai peremidőszakokban. Az InterRégió vonatokkal együtt reggel csúcsidőben 15 percenkénti kiszolgálás valósul meg Aszód és Bag felől a fővárosba.

Főként az utasforgalom szempontjából kiemelt napszakokban a hatvani, gyöngyösi vonalon is forgalomba állnak KISS emeletes motorvonatok. Az InterCity-k a mentrendváltástól megállnak Hatvanban, Budapest és Hatvan között pedig felármentesen vehetik igénybe az utasok ezeket a szerelvényeket. Ez a salgótarjáni vonalról átszállók számára is fontos, mert a vonal települései és Budapest között így 25 perccel rövidebb lesz az utazás a gyorsabb átszállásnak köszönhetően.

Az észak-pesti elővárosi térségben az autóbuszok az új munkamegosztásban elsősorban rá- és elhordó funkcióval kapcsolódnak a vasúthoz. Gödöllőről, Bagról, Hévízgyörkről, Galgahévízről, Turáról, Aszódról, Kartalról, Vesegről, és további dél-nógrádi településekről csúcsidőben 30 percenként, új járatok indulnak Újpest-Városkapu végállomással, hiszen a térségből sokan utaznak Észak-Pestre. Ezáltal Újpesten az M3-as metróra, továbbá Újpalota és a Mexikói út felé is kedvezőbb átszállási lehetőség nyílik.

A budapesti agglomerációnak az egyik nagyon fontos régiójában, a hatvani vonal mentén létrejön a teljesen integrált MÁV-Start, Volánbusz, HÉV tarifaközösség. A vasúttal és autóbusszal utazók számára kedvező áron, közös bérlettel nyílik lehetőség a vonatok, a H8-as HÉV és az autóbuszok együttes igénybevételére. Decembertől változik a Volánbusz menetrendje is. Az ország számos térségében a vasúti menetrend változásához kapcsolódóan, vagy a helyiek igényei szerint bővül a buszos szolgáltatás. Módosul a ráhordó autóbuszjáratok közlekedése, és új vasúti csatlakozások jönnek létre.

A Volánbusz esetében a járműállomány tekintetében látványos a fejlődés. A 2018-ban indított járműfiatalítási program keretében eddig összesen 1821 (1702 új és 119 használt, újszerű) autóbuszt állított forgalomba a társaság. Ezeket a közösségi közlekedés fejlesztése érdekében a lehető legnagyobb hatékonysággal használják. A MÁV-Volán-csoporton belüli buszos és vasúti alágazati együttműködés révén, számos vonalon a helyközi autóbuszok szolgálják ki a településeket. Emellett a Volánbusz több, jelenleg is közlekedő autóbuszjárat útvonalát módosítja, illetve meghosszabbítja.

A MÁV-HÉV menetrendjében is történnek apróbb változások. A H5-ös vonal menetrendje – az utasok javaslatának megfelelően – egyszerűbben megjegyezhetővé válik, mivel december közepétől a vonatok már csak egyféle munkanapi menetrend szerint közlekednek. A jövőben már nem lesz különböző a hétfőtől csütörtökig és a pénteken érvényes menetrend, azaz a HÉV-ek a tanítási időszakokban valamennyi munkanapon azonos menetrend szerint járnak. A H8-as vonalon kisebb korrekciók, néhány perces módosítások lesznek annak érdekében, hogy a vonatok pontosabban, megbízhatóbban közlekedhessenek.

Földesi László

Fotó: MÁV Start, Volánbusz