A Wellingtoni World of Wearable Art (WoW) háromhetes rendezvényén, hatvanezer látogató előtt Magyarország nagy sikert aratott. Ezen a nemzetközi eseményen, amelyet Fashion Oscarnak is neveznek, két magyar is első helyezést ért el a kategóriájában. A nemzetközi zsűri a 88 döntős alkotás közül Weszelovszky Anna modelljét választotta győztesnek, és ő az idei év közönségszavazatát is elnyerte. A tervező hölgy érdekes módon tűz-, és cirkuszművészként készítette geometrikus ruhakölteményét.

A ruha külseje egy köpeny, amelyet a modell egy karika segítségével felemel, és így felfedi az alatta lévő összetettséget. Mint a tervező elmondta, a kortárs európai művészeti alkotások, a holland Drift stúdió lámpainstallációja inspirálták. Szándékos volt az egyszerű fekete felület, mert amikor találkozunk egy emberrel, nem igazán látni a benne lévő mélységet, de ahogy egyre több időt töltünk vele, egyre több réteget lehet felfedezni. „Ez a történet rólam is szól, hogy megmutatom, mire vagyok képes, ki vagyok, és elég bátor ahhoz, hogy megnyíljak másoknak.” A tervezésen 2020 szeptemberében kezdett el dolgozni, saját cirkuszi előadásához. Ám hallott a WoW-ról, és úgy gondolta ez tökéletes lenne oda.

Amikor a modell az előadás során felemelte a ruhát, a közönség éljenzett, a tervező szeme könnybe lábadt.

Az egyetemista tervezők kategóriájában a Londonban tanuló Oláh Ágnes nyert „Beneath” elnevezésű alkotásával. 2019-ben a verseny díjazottjai között volt az új-zélandi Sasvári Daniella és az Aaron La Roche házaspár is, munkájukat idén is kiállították.

Hajós Anna