Április 29-étől újra lehet utazni a Nemzeti Színház és a Margitsziget között a Duna fővárosi szakaszán. A körjáratot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Mahart közösen üzemelteti.

A hajó keddtől vasárnapig minden nap 12 órától 20 óráig kétóránként indul, az utolsó járat pedig 21 óra 15 perckor ér vissza a Vigadó térre. Hétfőn a hajóközlekedés szünetel. A hajójárat a Nemzeti Színház és a Margitsziget között közlekedik, és a Vigadó tér–Akadémia–Margitsziget (Sportuszoda)–Batthyány tér–Vigadó tér kikötőkben köt ki.

A budapesti körjáraton a BKK havi vagy annál hosszabb érvényességű bérletével egyaránt lehet utazni. Mivel azonban ez nem közszolgáltatás, a BKK közösségi közlekedési járatain érvényes utazási kedvezmények – például a 14 éven aluliak vagy a 65 évnél idősebbek díjmentessége – a hajójáratokon nem vehetők igénybe, de a 7 évnél fiatalabb gyerekek ingyen utazhatnak.

Szombaton és vasárnap, illetve a bérlettel nem rendelkező utasok 1500 forintos napijegyet is válthatnak. Ennek birtokában az érvényesség napján, korlátlan alkalommal nyílik lehetőség az utazásra. Jegyvásárlásra személyesen a Vigadó téri hajóállomáson, a többi kikötőben pedig a hajón van lehetőség.

A szolgáltatás egyébként – ideiglenes jelleggel – már április 15-től 18-ig (Nagypéntektől Húsvét hétfőig), a négynapos hosszú hétvégén is elérhető volt. A szezonnyitó napon, április 15-én pedig egy ingyenes kampánynap keretében, díjmentesen lehetett utazni a járaton.

Földesi László

Fotó: BKK