A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sorozatának, amelyet a jövő számára rögzít, legújabb eseménye a Vida Péter szekszárdi borásszal történő beszélgetés volt, amelynek házigazdájaként Nyikos István, a Magyar Borakadémia tagja kérdezte a 2011-es „Év Bortermelője” cím birtokosát életéről, munkásságáról.

Az 1960-as években Szekszárdra költözött család 600 négyszögöl szőlőt vett, amelyet a szigorú családfő nevelési célzattal, a gyerekekkel műveltetett. Aztán következett a szőlész-borász középiskola. Ekkor az egyik borával, amelyet titokban küldött a zsűrihez, megnyerte a megyei borversenyt apja nevében, és ez eldöntötte a sorsát. Következett Szarvason a hároméves főiskola, majd 24 év a termelőszövetkezetben.1995-ben önállósodott.

A család – már három kisgyereke volt – minden pénzét a borászatba, szőlészetbe fektette. Az első időkben a Balatonon értékesítették, Trabanttal vitték, kannában a borukat az éttermekbe. Saját maguk ásták ki a pincét, mindenért megfizették a „tanulópénzt”.

2020-as kadarkája, amelyet kóstolhattunk, a Baranyavölgy-Virághegy területén, hagyományos bakművelésű, úgynevezett „guggonülő” szőlőből készült, kiemelkedő ízvilágú. Mint Vida Péter elmondta, a kadarkának rengeteg változata van, nála 17 féle található meg. A kutatók szerint az albániai Scutari-tónál, 1400 körül formálódott. Az egykori Nagy-Magyarországon 70-80 százalékban ez a szőlőfajta termett. A filoxéra tette tönkre nagyon sok helyen.

Másodszorra 2018-as kékfrankos, a terméskorlátozott Hidaspetre került a poharakba. A meghatározott, magas minőséget elérő szekszárdi borok különleges, Olaszországban gyártott üvegben jutnak a fogyasztóhoz, ezeken domborodik Szekszárd neve. Ez a fajta, mint mondta a borász, a borvidék „Jolly Jokere”, mindenre alkalmas. Az ugyancsak megkóstolt Petit Bonsai a Master of Vine versenyen 95 pontot kapott. A Lösz 70 százalékban cabernet, azon kívül Merlot és Carmenire tartalmú küvé. Fűszeres bor, kedvelik Hongkongban és Tajvanon is. Úgy látja, egy katalán művész által készített címkéi is vonzerőnek bizonyulnak.

Vida Péter leszögezte, a szőlőben dől el minden. 24 hektár termőterülete van, sikerült az évtizedek során a legjobb dűlőkben földet vásárolnia. Az éghajlatváltozásra figyelemmel növények védik a tőkéket a kiszáradástól. Épített korszerű feldolgozó üzemet. Kadarka, Merlot, Cabernet és Kékfrankos a borainak a legfontosabb alkotórésze. Tart kóstolókat is, egyszerre 10-12 vendégnek 3-4 órás előadásban ismerteti pincészetét, és borait. Két gyermeke ugyancsak a pincészetben dolgozik.

Lapunk kérdésre, hogy a bioborászat milyen szerepet kaphat a jövőben, elmondta, vannak fontos múltbeli tapasztalatok arról, hogy régen is kerülték a vegyszereket és alkalmaztak a most divatba jövő lépések közül is sokat. Az erjedő szőlőlevet levelekkel, azt pedig sárral tapasztották le, majd a téli fagyás után felgöngyölítették a sáros leveleket a borról. Majd céljaként leszögezte, hogy szeretné, ha a csúcsgasztronómia is igényelné borait.

Hajós Anna