A koronavírus-járvány újabb hulláma, illetve a Delta-változat terjedése miatt az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, saját népszerűsítése helyett ellenkampányba kezdett.

Hawaii kormányzója, David Ige augusztus végén aggodalmát fejezte ki a hozzájuk özönlő turisták miatt. Annak ellenére, hogy az állam az egyik legliberálisabb beutazási követelményt támasztja az USA szárazföldi területéről érkező látogatók számára, most arra próbálja biztatni nyaralni vágyó honfitársait, hogy inkább maradjanak távol. A kormányzó arra kérte a turistákat, hogy egyelőre kerüljék a szigetek látogatását, mivel az új fertőzések folyamatosan szaporodnak.

David Ige szerint most nem jó alkalom hozzájuk utazni. Hawaii állam egészségügyi minisztériumának adatai ugyanis azt mutatják, hogy egyre több a megbetegedés. Utóbbi napi átlaga már megközelítette a hétszázat, ami nagy megterhelést jelent a helyi kórházaknak. Az esetek száma azért is indult növekedésnek, mert eddig Hawaii lakosságának mindössze 62,1%-a kapott oltást.

Rick Blangiardi, Honolulu polgármestere bejelentette, hogy Oahu szigetén egyelőre 2021. szeptember 22-ig, minden nagyobb nyilvános összejövetelt felfüggesztenek. Ez vonatkozik a tervezett konferenciákra és szakmai találkozókra, a kereskedelmi bemutatókra éppúgy, mint a kongresszusokra, a koncertekre és a nyilvános sporteseményekre. Oahu Hawaii legnépesebb szigete, és itt található az állam fővárosa, Honolulu is. A város Daniel K. Inouye nemzetközi repülőtere a turizmusnak köszönhetően az USA egyik legforgalmasabb légikikötője, amely a szigetek közötti „belföldi” regionális légiforgalomban is fontos szerepet játszik.

2021. július 8-tól minden, az Amerikai Egyesült Államokban beoltott turistának lehetőséget adtak arra, hogy egy belföldi légijárattal Hawaii-ra utazhasson anélkül, hogy karanténba kellene vonulnia, vagy érkezés előtti negatív tesztet kellene felmutatnia. Utóbbit viszont előírták azok számára, akik nem rendelkeznek a biztonságos (kétszeres) átoltottságról szóló igazolással. Nekik a Hawaii-ba érkezés után, legkésőbb 72 órán belül kell erről számot adniuk egy erre kijelölt helyi tesztelési irodában.

Hawaii egyelőre nem szeretne bevezetni újabb beutazási korlátozásokat, de arra kéri a turistákat, hogy a közegészségügyi helyzet javulásáig, inkább maradjanak távol a szigetektől. Ennek azonban nem lesz könnyű érvényt szerezni, mivel az iskolakezdés ellenére, az állam még mindig fontos úti cél marad. Az amerikai légitársaságok pedig továbbra is fenntartják menetrend szerinti járataikat a szigetekre, mert az országban sokan vannak, akik a koronavírus-járvány miatt ugyan óvakodnak a külföldi nyaralástól, de egy olyan „hazai” üdülőparadicsomot, mint Hawaii, szívesen felkeresnének.

Földesi László

Fotó: a szerző felvételei