Van a román tengerparton, Constanta – vagy, ahogy nálunk ismert, Konstanza – városában egy gyönyörű art deco épület, a kaszinó. 1910 körül I. Károly román király építtette. Egész Európa gazdag rétegének kedvelt szórakozóhelye volt; nem véletlen, hogy ismert a magyar neve. A történelem azonban ezen is átgázolt. A II. világháború alatt hadikórház volt, majd felújították és étterem lett. Csodálatos teraszáról gyönyörködhetett az ide érkező a tenger változó szépségében. Mintegy negyven éve voltam ott, és az emléke még mindig varázslatos.

Azonban az évek során sokszor gazdát cserélt, mert a fenntartása igen költségesnek bizonyult, 1990 óta pedig üresen állt. A város polgármesteri hivatala 2000-ben átvette az épületet. Miután ez a gyönyörű art deco stílusú ház A kategóriás nemzeti és nemzetközi értékűnek számít, és Európa hét legveszélyeztetettebb műemléke között áll, döntés született a felújítására. A munka 2020-ban kezdődött, és várhatóan jövő tavasszal nyit a most már többfunkciós épület. A hírek szerint 90 millió leit szántak a munkálatokra, ám a történelmi emlék gyönyörű belső díszítéseivel, különleges csillárjaival már eddig 236 millióba került.

A várható sikeres munkára az építkezést végző Aedificia Karpati eddig elvégzett feladatai is bizonyítékok. Ez a cég Bukarestben, Sinaiában, Snagovban már több nevezetes épületet felújított: bankot, színházat, operát, múzeumot, a Nemzeti Könyvtárat, a bukaresti Hiltont és az építészeti egyetemet, sőt a Tuborg sörgyárat is.

Hajós Anna