Kampány indult Bécsben „A partidrog nem oké” címmel, hogy a bécsi szórakozóhelyeken felhívják a  közönség  figyelmét, vigyázzanak egymásra. Július közepétől szeptemberig tart a kampány, amelynek során a bárokban és koncerthelyszíneken a poharakra védőfedelet osztogatnak, és kitűzőkön, plakátokon, szórólapokon hívják fel a figyelmet a szexdrogokra. Ezeken szerepel, hogy mit tegyenek, ha azt gyanítják, hogy drogot kevertek a saját, vagy az ismerősük italába. Szólhatnak a személyzetnek, hívhatják a rendőrséget, vagy az osztrák főváros segélyvonalát, amelynek a munkatársai is ellátják tanácsokkal.

A segélyvonalon egyre gyakoribbak az utóbbi években a szexdrogokkal kapcsolatos hívások. Míg 2020-ban húsz alkalommal kértek ilyen esettel kapcsolatban tanácsot, addig 2022-ben már hetven hívást fogadtak ebben a témában. A kampány egyértelművé teszi, hogy Bécsben nincs helye a nemi erőszaknak. Ezért nem fordítják el a fejüket és segítenek annak, akinek támogatásra van szüksége, mondta Kathrin Gaál városi tanácsnok a kampányindítón.

Arra figyeljenek a társaság tagjai – különösen a lányok – hogy ha valamelyikük nem érzi jól magát, kísérjék haza. Hirtelen szédülés, rosszullét, vagy felszabadultság-érzés esetén az érintett szóljon a szórakozóhely személyzetének, de hívhatja a rendőrséget is. Ha pedig azt látják, hogy másnak a poharába kevertek valamit, azonnal öntsék ki a gyanús italt, szóljanak az áldozatnak és a többieknek, valamint értesíthetik a személyzetet és a rendőrséget. Segíthet bárki azzal is, ha az érintettet haza, vagy kórházba kíséri, hogy ott vér és vizeletmintát vegyenek, mert ezek a szerek csak rövid ideig mutathatók ki a szervezetben. Ezt akkor is érdemes megtenni, ha az áldozat még nem döntötte el, hogy akar-e feljelentést tenni.

Minderre érdemes a magyar fiatalok figyelmét is felhívni.

Hajós Anna

Fotó: PID/Votava