Idén július 20-án érkezett az 1 milliomodik turista a Maldív-szigetekre. A COVID-19 járvány idején nagyon hamar újraindították a szigetvilág turizmusát, azóta is töretlen a népszerűsége.

A 2019. év a Maldív-szigetek számára is rekordév volt a turizmusban, az alig 50 éves múltra visszatekintő maldív turizmus is kimagasló eredményeket ért el a járvány előtti utolsó évben. 1,7 millió turista töltötte a szabadságát a Marco Polo által az India-óceán virágának nevezett szigetvilág valamelyik üdülőhelyén.

A járvány miatti lezárások miatt 2020-ban alig több mint félmillió turista fordult meg a Maldív-szigeteken. Közel 5 hónapos szigorú lezárásokat követően 2020. július 15-től – korlátozásokkal ugyan -, de a szigetvilág újra fogadta a turistákat. Azzal, hogy az elsők között nyitotta meg a határait, hatalmasat nyert. Sokan, akik utazni vágytak, azért választották, mert a szűkös lehetőségek egyike volt, de visszatérő vendégek lettek. Az akkori lendület még tart, a Maldív-szigetek az európai utazók körében a legnépszerűbb távoli desztináció. Nyilván ehhez az is kellett, hogy a légitársaságok is felismerték a lehetőséget, ugrásszerűen nőtt a járatok száma, melyekkel – ha nem is közvetlenül, de átszállással – eljuthatunk a Maldív-szigetekre.

2021-ben már 1,3 millió turista kereste fel a Maldív-szigeteket, 2022-ben pedig majdnem elérte a COVID-19 járvány előtt rekordszámot, 1,67 millió turistát fogadtak. Tavaly augusztus 11-én köszöntötték az 1 milliomodik turistát, az idén ez már július 20-án megtörtént. 2022-ben a szerencsés ifjú hölgy Csehországból érkezett, az idén pedig egy fiatal apuka Nagy-Britanniából lett az egymilliomodik vendég.

Szegedi Andrea

Fotó: Visit Maldives