1969-ben volt a ma már legenda Woodstock Fesztivál, amely hatott az egész világ fiatalságára, zenéjére és zenészeire, együtteseire egyaránt. Háromszázezren gyűltek ott akkor össze. A kezdetben nyolc dollár volt a napijegy, azután már ingyen bárki beléphetett. A helyszín White Lake volt, ahol Max Yasgur 600 holdas farmja telt meg ezzel az elképesztő számú érdeklődővel.

Az augusztus 15-18 között megtartott rendezvény fellépőinek ruhája, mozgása, hajviselete azután feltűnt Magyarországon is (igaz, a hosszúhajú „hippiket” a rendőrök megnyírták). A három nap alatt a zenélők játszottak rockot, folkot és jazzt is. Volt, aki a későbbi években közülük eltűnt, mások meg ikonikus alakjai lettek a zenei életnek, mint Joan Baez, Jimmy Hendrix, vagy éppen Santana. Ezzel a rendezvénnyel kezdődött meg valójában a fesztiválipar. És a nézők, akiket virággyermekeknek, vagy éppen hippiknek neveztek, képet adnak a kor vietnámi háborút folytató Egyesült Államokáról, annak ellenzéséről, a drogfogyasztásról, a zenéről és a szeretkezésről. Mindezt fenntartások, irigység nélkül, közösségként.

A koncertről készült, közel négyórás dokumentumfilm most május 4-től kerül a hazai mozikba, az 1994-es  vágatból a legjobb kép-, és hangminőségben. Az eddigi legnagyobb hatású XX. századi eseményről szóló filmet többen is a híres rendezők közül a legjobbnak ítélték.

Aki végig nézi, óhatatlanul a Vígszínház Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, 1973-ban bemutatott és nyolc évig így játszott darabjára is emlékezik.

A film örömet szerezhet annak, aki ismeri és kedveli az akkori fellépőket, de azoknak is, akik egy egyszerre zenei és történelmi eseménnyel kívánnak találkozni.

Hajós Anna