Október első hétvégéjén a történelmi repülőgépek mellé, közel nyolcvan különleges, többségében veterán autóbusz költözik be a ferihegyi Aeroparkba.

A rendhagyó, s tegyük hozzá a közönség körében rendkívül népszerű oldtimer találkozóra immár negyedik alkalommal kerül sor. A skanzent üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK), a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt., a Közlekedési Múzeum, és számos partnere ezen a hétvégén vonultatja fel a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait a repülőtéri múzeumban.

Az Ikarusok bemutatkozása mellett élménybuszozás is zajlik majd az Aeropark és az 1-es Terminál között, és idén sem marad el a járművek látványos felvonulása. Lesznek továbbá tematikus séták, különleges motorindítások, és megnyílik egy alkalmi gördülő kiállítás is. A szervezők ezzel a rendezvénnyel szeretnének tisztelegni az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt. A kínálatban szerepel többek között jobbkormányos autóbusz, lakóbusz és számos más ritka példány, amit lelkes járműrajongók mentettek meg az enyészettől.

Az Ikarus, illetve az állami autóbuszgyártás kezdete 1895-ig nyúlik vissza, viszont története Ikarus néven csak a második világháború után kezdődött meg. Az Ikarus mint állami vállalat az 1970–1980-as években meghatározó szerepet töltött be nem csupán a keleti blokk államainak piacán, hanem a világpiacon is. A különféle Ikarus autóbuszok nemcsak a tömegközlekedésben és a közutakon játszottak óriási szerepet, hanem évtizedeken át a ferihegyi repülőtéren is meghatározóak voltak.

A régi autóbuszok közül a legnagyobb rajongótáborral a legendás és különleges vonalvezetésű „farosok” rendelkeznek. Az Ikarus 55 a gyár egyik legismertebb és legsikeresebb távolsági- és turistabusz-típusa volt, amit 1954 és 1973 között gyártottak. Hívták „Farosnak” és „Bözsinek” is, ezt az elnevezést egyébként a busz a jellegzetes hátulsó motorszekciójának köszönheti.

Erre a hétvégére beköltözik az Aeroparkba a BKV Zrt. duplacsuklós, 24 méter hosszú (!) Ikarus 293-asa, amelyik elkészültekor a „leghosszabb magyar autóbusz” címmel dicsekedhetett, de látható lesz a Volánbusz által restaurált emeletes „Bikarusz” is, ami az 1960-as évek végén két szóló autóbusz összeépítésével jött létre. Szombaton és vasárnap több alkalommal indulnak tematikus séták is országosan ismert Ikarus-szakértők vezetésével, akik izgalmas történetekkel szolgálnak egy-egy típus megszületéséről, nemzetközi sikereiről, és az Ikarus gyár legérdekesebb korszakairól. A szervezők a statikus kiállítás mellett látványos felvonulással is készülnek, s a meglehetősen hosszú konvoj rendőrségi biztosítással az Aeroparkból indulva, izgalmas fotótémát kínál majd a patinás járművek rajongóinak.

A kiállított autóbuszok túlnyomó többsége belülről is megtekinthető lesz, akárcsak az Aeroparkban látható történelmi repülőgépek fedélzete és pilótafülkéje. Emellett az ipartörténeti érdekességekért rajongóknak igazi csemegével is szolgál a repülőmúzeum: ezen a hétvégén ugyanis minden órában üzembe helyezik a szakemberek a legendás Kamov Ka-26-os helikopter jellegzetes hangú motorját, és életre keltik egy An-2-es repülőgép 1000 lóerős motorját is.

Földesi László

Fotó: Aeropark