A tavaly januárjára tervezett ASEAN fórum a pandémia okozta utazási, repülési,- és egészségügyi korlátozások miatt nem került megrendezésre. A Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériuma bejelentette, hogy a rangos eseményt 2o22. január 16-22. között tartják meg Sihanoukvilleben. A lakosság teljes beoltottsága idén év végére befejeződik, így biztonsággossá válik a részvétel a fórumon.

Az esemény mottója azt kívánja érzékeltetni, hogy a régió országai egy desztinációként jelennek meg az idegenforgalmi palettán, függetlenül a politikai és etnikai különbözőségektől – tájékoztatott Sárdi Rudolf, Kambodzsa idegenforgalmi minisztériumának magyarországi képviselője.

A fórum résztvevői az ASEAN országok idegenforgalomért felelős miniszterei, nemzeti idegenforgalmi hivatalainak vezetői, az idegenforgalmi szövetségek elnökei, valamint az ASEAN országok légitársaságainak vezető képviselői lesznek.

Sor kerül ebben az időszakban a dél-keletázsiai országok legnagyobb idegenforgalmi eseményére, az évente megrendezett TRAVEX-re, amelyre 25 országból 2ooo résztvevőt és látogatót várnak mind az idegenforgalmi szervek, értékesítők, kiállítók, külföldi vevők, a sajtó munkatársai köréből.

Sárdi Rudolf, aki 2o15 óta látja el az ország idegenforgalmi minisztériumának képviseletét, elmondta, a fórum fő célja a közös marketingstratégia, a szoros együttműködés és érdekegyeztetés. Kiemelt jelentőségű a 2o1o óta érvényben lévő, vízum mentes utazási lehetőség az ASEAN országok között, amely rekord forgalmat generál minden évben. Ugyancsak élénkítően hat a turizmusukra az egymás közötti repülési jogok teljes liberalizálása.

Az ország méltán lehet büszke természeti szépségeire: Sihanouk provincia nemcsak Kambodzsa egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, de a „világ legszebb tengerpartja” kitüntetés tulajdonosa is, hangsúlyozta Thon Khon idegenforgalmi miniszter. Maga az ország az előkelő negyedik helyet foglalja el a külföldieket legkedvesebben fogadó államok között. Népszerűsítő szlogenjük, a „csodálatos királyság”, most kiegészült a „mosoly országával”. Különleges látványosság az Angkor archeológiai park, a Kulen Nemzeti Park, a Tonle Sap tavi úszó falu és a Benteay Srei templom is.

2o2o elejétől, a koronavírus következtében drámaian csökkent az idegenforgalmuk. A legutóbbi statisztikák szerint az idei első félévben 1o2 ezer 56o turista látogatott Kambodzsába, ami az előző évhez képest 91 százalékos csökkenés.

Hajós Anna