Az ITA Transportes Aéros légitársaság új szállítóként öt A320-as repülőgéppel megkezdte működését; és a jegyárusítást május végétől. A társaság elnöke, Sidnei Piva azt hangsúlyozta, hogy nem kívánnak beszállni a kiemelkedően alacsony árakkal közlekedő cégek versenyébe, arra helyezik a hangsúlyt, hogy az utasok megfizethető árak mellett több kényelmi szolgáltatáshoz jussanak. Ilyen az emelt szintű fedélzeti szolgáltatás, a nagyobb hely az ülések között és a 23 kilóig ingyenes csomagfeladás.

Mint Sárdi Rezsőtől, a brazíliai HAVAS Creative Tours DMC magyarországi képviseletének vezetőjétől megtudtuk, a gépek az alábbi városokat érintik: Belo Horizonte-Confins (MG), Brasilia (DF), Rio de Janeiro-Galeao (RJ), Sao Paulo-Guarulhos (SP), Curitiba (PR), Porto Alegre (RS), Porto Seguro (BA) és Salvador (BA).

Az első kereskedelmi járat június 30-án indul Sao Paulóból Brazília városba, augusztus 1-től pedig további desztinációkba is repülnek, mint Recife (PE), Maceió (AL), Fortaleza (CE), Florianopolis (SC), Vitoria (ES) és Natal (RN). Év végéig 20 gép beindítását tervezik. Jövő júniusig elérik, hogy 50 géppel 35 brazíliai célállomásra repülnek. A flottájuk kizárólag A320-as és 319-es géptípusból fog állni, így a karbantartás és az üzemeltetés minőségi módon kivitelezhető. A társaság 173 útvonalra kért kereskedelmi jogokat a hazai hatóságaiktól. Így nagy konkurenciát jelenthetnek a legnagyobb brazil légitársaságoknak, mint a TAM, a GOL és a LATAM.

Lesz hűségprogramjuk, amely exkluzív előnyökkel jutalmazza tagjait. Az Itapemirim Group a légitársaság mellett Brazília legnagyobb buszvállalatának is a tulajdonosa, így az ITA-val repülők számára kedvező kombinációs lehetőségeket is biztosítanak a repülős és buszos utakra.

Hajós Anna