Az ügynökség még 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. Az első ütemben, a 2018-as nyári szezonra több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja jutott 2 milliárd forintos fejlesztési támogatáshoz. A program második ütemében 43 szabadstrand fejlesztésére kaptak vízparti települések, összesen közel 4,4 milliárd forintot. A harmadik ütemben, 2020-ban pedig 90 strand részesült 3 milliárd forintos támogatásban a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

A tavaly nyáron meghirdetett negyedik ütemnek köszönhetően, helyenként átlagosan 30 millió forintos támogatásból, több mint 80 strandon valósulhattak meg fejlesztések. A legutóbbi pályázati kiírás továbbra is az alapszolgáltatások minőségi színvonalának biztosítását célozta, kiemelt figyelmet szentelve a vizesblokkok rendbetételére, a családi mosdók és a baba-mama szobák kialakítására.

Azokon a strandokon, ahol ezek már megfelelő minőségűek, a vízbejutás feltételeinek javítása (például stégek, lépcsők), az öltözőkabinok megújítása, egységes arculati elemek elhelyezése, a zöld felületek rendezése és bővítése, wifi, valamint árnyékolók, utcabútorok beszerzése valósulhatott meg. A sikeres pályázók közé számos olyan strand is bekerült, amelyek most először jutottak korábban nem látott fejlesztési lehetőséghez.

A program fő nyertesei természetesen ezúttal is a balatoni strandok voltak. Alsóörsön először a pavilonsor épületei újultak meg, és térkő burkolatot kaptak az előttük lévő fogyasztóterek. Ezután egységes táblákat helyeztek el a strandon, továbbá kabinokat és öltözőszekrényeket telepítettek. A 2021 májusában zárult újabb ütemben beszereztek egy 20 négyzetméteres vízi stéget, 20 szelektív hulladékgyűjtő edényt, megújították a vízkiviteli művet és új, automata öntözőrendszert fektettek le.

Ábrahámhegyen a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében, ezer négyzetméternyi gyepszőnyeggel szépült a strand, valamint 77 négyzetméterrel nagyobb lett a mobil napozóstég. Két kültéri zuhanyzót is telepítettek, a régi padokat pedig lecserélték. Emellett önerőből új játszótér is készül. Virágosítanak, fákat ültetnek, felkészítik a sportpályákat. A Pünkösdkor megnyitott strandon, 16 óra után már fél áron lehet fürdőzni.

Szigligeten június negyedikére tervezték a strand megnyitását. Itt a tavalyi Kisfaludy program keretében elkészült három új öltözőkabin. A fürdőhelyen délutáni kedvezményt nem adnak, de a 19 órai zárás után éjfélig, valamint hajnali öt órától a reggel hét órai nyitásig ingyen látogatható a népszerű létesítmény. A parkolás idén is ingyenes lesz.

Balatonfűzfőn is számos újdonsággal várják a látogatókat. Május végéig elkészült a tobruki strandon az új külső öltöző, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak. A Föveny-csúszdát tavaly nyárra teljesen felújították. Idén itt a strandbelépőt bankkártyával, vagy SZÉP-kártyával is ki lehet majd egyenlíteni.

Balatonkenese legnagyobb fürdőhelyén, a Vak Bottyán strandon megépült a régóta várt plázsrész, amely a legkisebbeknek biztosít pancsolási lehetőséget. Baba-mama szoba is épült, az öltözőket és a vizesblokkokat teljesen felújították. A szintén a balatonkenesei városgondnokság által üzemeltetett akarattyai Bezerédj strandon az MTÜ pályázati forrásából két teljesen új vizesblokkot építettek mosdóval, tusolóval, s az egyikben baba-mama szobával, valamint mozgáskorlátozott-mosdóval, tusolóval.

Balatonederics mintegy 30 millió forintos támogatást nyert a Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. pályázatára beadott strandfejlesztési pályázaton, így szebb, még komfortosabb, biztonságosabb és modernebb lett a fürdőhely. Az összegből elkészült a régi vizesblokkok korszerűsítése, a mozgáskorlátozott-illemhely felújítása. Emellett két új, szélesebb lépcsőt helyeztek el a vízbe jutás megkönnyítése érdekében, fákat ültettek, kültéri zuhanyzókat helyeztek ki a sport-, gyermek- és fürdőkertzónákban. A tájékoztatás javítására digitális kijelzőtáblát helyeztek el, modernebb lett a retró kabinsor, a vendégeknek ki- és beléptetőrendszert telepítettek, és kiépítik az ingyenes wifiszolgáltatást. Emellett a sporteszközök fölé és a gyermekzónába árnyékolókat, napvitorlákat vásároltak.

A Balatoni Szövetség (BSZ) idén is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, amelyre a Balaton-parti strandok június 4-ig jelentkezhettek. Június második felében, a helyszíni bejárásokon a szövetség tagjai mellett az MTÜ, a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai is részt vesznek majd.

Ennek során a bizottság vizsgálja többek között a parkolást, a vizesblokkok állapotát, az akadálymentesítést, a környezetet, a játszótereket, illetve az árnyékoltságukat, valamint a tájékoztató táblákat. Figyelembe veszik a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szempontokat is, például azt, hogy van-e pelenkázó és családi öltöző. Vizsgálják a vendéglátóhelyek színvonalát és egyéb szolgáltatásokat, például a wifit, vagy az értékmegőrzőt. Az előző évhez hasonlóan, a megyei kormányhivatalok népegészségügyi főosztályának képviselői, a járványügyi védekezést is szigorúan ellenőrzik.

 

Földesi László

 

Fotó: MTÜ