Bécsből megérkezett november 22-én a Central Danube gyorskatamaránja, első ízben szállítva Budapestre utasokat. Az alkalommal a Budapest rendezvényhajón tartott tájékoztatón megjelent a két ország nagykövete, Elisabeth Ellison-Kramer és Nagy Andor.  A Twin City Liner-t üzemeltető osztrák cégen kívül magyarországi stratégiai partnere, a MAHART PassNave és a szakmai védnök Budapesti Fesztivál és Kulturális Központ vezetése, valamint a turisztikai szakma több képviselője is eljött. A cég 14 éve, 2006 óta teszi meg katamaránnal a Bécs-Pozsony utat a Dunán, naponta többször. A mostani próbaúton, amelyet már a tavasszal vásárolt új gyorskatamaránnal tettek meg, elindították az új lehetőséget a két ország fővárosa közötti viziközlekedésben. A nagykövetek a lehetőség nagyszerűségét emelték ki, bízva abban, hogy a két főváros ilyen összekapcsolódása a továbbiakban sikeres lesz. Leszögezték, óriási élmény volt a kivilágított Budapest a Dunáról, hiszen mindketten részt vettek a hajóúton.

Peter Hanke, Bécs város gazdasági és nemzetközi tanácsnoka arról beszélt, hogy a két város Európa legszebbjei közé tartozik; egy régióban élünk, ezt a tudatot mindenféleképen erősíteni kell. Magyarország Ausztria legfontosabb exportpartnere, és Budapest a Duna legfontosabb metropolisza. A z úton szerzett jó benyomásainkat – mondta – továbbadjuk az érdeklődőknek. Egyúttal megköszönte Gerd Krämer, a Central Danube ügyvezető igazgatójának sok éve folyó munkáját. Az ügyvezető igazgató a partnereinek és munkatársának, Éva Badrnak mondott köszönetet a sikerért. A katamarán 7,5 millió euróba került, amit önerőből gazdálkodtak ki. A két, párhuzamos törzsű hajó kisebb merülésű és könnyebb, négy motorja van, és sok komfortelem található a hajótestben. Ez a tesztút sikeres, meghirdetése után rövidesen minden jegy elkelt, 160 utas vehetett részt rajta. Jövőre legalább három utat terveznek, valamint 2020/2021 szilveszterére is egyet Budapestre. További új hajó megvásárlásában is gondolkodnak, hogy a jelenlegi hat órás helyett 4-4,5 óra alatt meg tudják tenni a viziutat. A járművel érkezők két éjszakát négycsillagos szállodában töltenek, és városnézésen is részt vesznek. Újságírói kérdésre elmondta, tervezik a Budapestről indulást is majd, de minderre, az esetleges rendezvényhajóként üzemeltetésre is csak akkor kerülhet sor, ha újabb hajóval rendelkeznek.

Az esemény moderátora, Kovács Balázs (Consulting Wien-Budapest) a katamarán érkezését szimbolikus erejűnek értékelte, a nagy befogadóképességű jármű nemcsak az osztrák beutazó turizmus szempontjából lehetne jelentős Budapest számára, hanem a harmadik országból Bécsbe érkezők esetében is segítene a turisztikai, kulturális és gazdasági együttműködésben. A prémium szegmens és a kongresszusi turizmus területén is elérhetők célcsoportok. Fontos lehetőség ez a Duna, mint alternatív közlekedési útvonal használatára, különösen a kiemelt turisztikai időszakokban.

Stefanie Oberlechner

Az ausztrál tervek alapján készült katamaránt végigjárhattuk, nekem sikerült a fantasztikus vezérlőfülkébe is bejutni. Stefanie Oberlechner, a fiatal kapitány elmondta, nem először jár Budapesten. A gyorskatamarán belső tere erősen hasonlít egy óriás repülőgépére. Az út résztvevői háromfogásos ebédet kaptak, a felső fedélzeten különösen kényelmes ülőhelyek és rögzített asztalok vannak, kivetített térképen lehetett az utat végig figyelemmel kísérni, elektronikus berendezések számára töltőállomások, Wifi csatlakozás, a hátsó fedélzeten pedig kerékpártároló is található. Két éjszakát pedig a Hotel Mercure Castle Hillben tölthettek az utasok.

Hajós Anna