A Budapest Airport belső hírlevele szerint a 2A terminál érkezési szintjén található Liszt Ferenc szobor is maszkot húzott a minap.

Igaz, Kolodko Mihály 2018-ban leleplezett miniszobra szabadtéren található, de a repülőtér névadóját állítólag ez nem zavarta, hiszen így is jó példát szeretne mutatni. Az viszont eme sorok szerzőjét zavarja, hogy az egyszer csak kurtán-furcsán Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre „átkeresztelt” légikikötőnket (amelyet nálunk a mai napig mindenki Ferihegynek hív) egyrészt egy ilyen „alkotás” jelképezi, másrészt még ezt a szegény kis szánalmas törpét is megalázzák a száj- és orrvédő alkalmatossággal.

A hír szent, a vélemény szabad. Utóbbi alapján szerintem a repülőtér üzemeltetőjének, a Budapest Airportnak, és a repülőtér tulajdonosának, a magyar államnak végre együtt kellene eldöntenie, hogy egyik legnagyobb zeneszerzőnknek most akkor hol is a helye, vagy hol is a neve…

Földesi László

Fotó: Budapest Airport