A debreceni Déri Múzeum különleges kincse az a három hatalmas, tematikájában összefüggő Munkácsy festmény, amely Krisztus szenvedését ábrázolja. A Wikipédia szerint maga az alkotó sem látta soha együtt az óriási méretű képeket, ami szerencsére számunkra némi viszontagság után, úgy tűnik most már állandóan lehetséges. Fontos ez, hiszen a nemzeti kulturális emlékezet szerves részévé vált a trilógia.

A művész 1881-ben fejezte be az első képet, Jézus Pilátus előtt címmel, majd 1884-ben a Golgotát, végül 1896-ban a témájában másodikat, az Ecce Homo-t. 1995-ben sikerült a Déri Múzeumnak a trilógia kiállítása, majd az épület felújítása után 2011-ben ismét együtt láthatták a művészet kedvelői a kincseket. 2015 óta folytak a tárgyalások a képek megvásárlására. A magyar állam által, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának keretében történt meg a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvétele. 2018 decemberében pedig 3 milliárd forintért sikerült megvásárolni a Golgotát az addigi tulajdonos Pákh Imrétől. Így végül mindhárom remekmű a magyar állam tulajdonában van. Most végül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a múzeum között február 21-én hivatalos szerződés aláírására került sor, amelynek értelmében ez a festmény is a Déri Múzeum kezelésébe került. A Munkácsy terem kincseit bárki megtekintheti.

Hajós Anna