Ez az egyik érdekesség, amire a ceglédi Békebeli cukrászdában számítani lehet, a másikra augusztus 13-án 17 órakor, a „Csak a barack!” lekvár-, és dzsem verseny eredményhirdetésén kerül sor. Az utóbbira bárki elküldheti 3 deciliternyitől 7 deciliteres üvegnyi befőzött, nem házasított dzsemjét, vagy lekvárját, amelyet háromtagú zsűri bírál el. Részt vesz benne Spindelbauer Attila, a helyi ipartestület elnöke, Lajos Mary, a cukrászda vezetője és harmadikként valaki, aki nagy meglepetés lesz. A győztes díja 100 gombóc fagylalt akár bérletként, és lesznek különdíjak is. A döntés után a megmaradt ízek, lekvárok a Kisméhecske tulajdonos Máté Csaba által felajánlott 100 palacsinta töltésére lesznek fordítva, amelyet az érdeklődők elfogyaszthatnak. Nevezést augusztus 12-ig lehet leadni a Békebeli cukrászdánál (Cegléd, Vörösmarty tér 11/b).

És hogy kerül a Főherceg a tányérra? Lajos Mary elmondta, hogy a monarchia igazi békebeli időszak volt mind a magyarok, mind az osztrákok életében. Ekkor gyógyászati célra a szerzetesek párlatokat készítettek. A parasztok pedig lefőzték az első gyümölcspálinkákat ugyanezért. Ebből később társasági ital lett kellemes íze és hatása révén. A cukrászok pedig beépítették a termékeikbe. Így került a Feketeerdő tortába a cseresznyepárlat, a barackos süteményekbe pedig a barackpálinka. Például a barackos gombócba a mag helyére pálinkájával átitatott kockacukor kerül. Mint Lajos Mary megemlítette, a Covid járvány miatt sok külföldi látogató elmaradt, számukra is meglepetés mostani visszatérésükkor a mintegy másfél évnyi munkával kialakított, az Esterházyakra emlékeztető új desszert. Vaníliakrémes, diós, csokoládés és tokajis ízekből áll, és alig két hónapos bemutatkozása után vezető süteménnyé vált mind az elvitel, ajándékozás, mind az ott fogyasztás során.

Hajós Anna

Fotó: Kőhalmi Dezső