Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, hazai forrásból valósul meg Miskolc új közúti és gyalogos hídja.

Az egész város közlekedésére kiható, nettó 13 milliárd 500 millió forint értékű komplex beruházás során egy előre gyártott, monolit vasbeton szerkezetű, vasút feletti, 12+4 támaszú, háromágú Y-híd épül. A létesítmény Kisfaludy utcai ágán mindkét irányban autóbuszöblöket alakítanak ki. A gyalogosok közlekedését a hídon kijelölt gyalogos átjáró, illetve az akadálymentes közlekedést egy-egy lift fogja biztosítani. Az új műtárgy és kapcsolódó létesítményei lakó-, parkoló- és szervizutak környezetében, valamint rendezővágányok felett biztosít majd zavartalan haladást.

A projektben gyakorlatilag egy új közlekedési folyosó jön létre, javítva a 3-as főút és a vasútállomás kapcsolatát. A Király utcából jobbra kiágazó Vörösmarty utcát 570 méter hosszúságban négysávosra bővítik, s ez kapcsolódik majd az Y-hídhoz, aminek egyik ága (jobbra) a Martinkert városrész felé vezet majd, a másik pedig (tovább egyenesen) a Tiszai Pályaudvar felé. Ennek köszönhetően nagymértékben javulni fog mindkét frekventált városrész elérhetősége. Az itt lakók gyorsabban juthatnak el a belvárosba és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése is.

A beruházás további fontos eleme a Király és a Vörösmarty utcák keresztezésében, a meglévő jelzőlámpás csomópont helyén létesülő új, korszerű, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalom is. Ez a gyalogosok számára is biztonságos átkelést jelent majd az úttesteken, hiszen jelzőlámpával biztosított kijelölt átkelőhelyet alakítanak ki. A körforgalom építése miatt kivágandó, többségében tűlevelű növények pótlására a miskolci városvezetés által meghatározott számú és típusú növényeket telepítenek a kijelölt helyeken, a körforgalom belső részén pedig öntözőrendszerrel ellátott zöldfelületet alakítanak ki.

A kivitelező He-Do Kft. már tavaly megkezdte a helyszínen a cölöpalapozási munkálatokat, amelyek addig zajlanak, ameddig az időjárási körülmények ezt megengedik. Ezzel párhuzamosan az ütemterveknek megfelelően, tovább folytatódnak a közművek kiváltási munkálatai, valamint az elmúlt év szeptemberében lezárt Vörösmarty utcai vasúti felüljáróhoz tartozó töltés bontása is.

A környéken lakók és a közlekedők érdekében az építési munkákhoz szükséges ideiglenes forgalomterelés és korlátozás az építkezés előrehaladásának megfelelően több ütemre bontva valósul meg. Az első ütem 2020. szeptember 13-tól 2021 márciusáig tart, amikor megkezdődik a Vörösmarty utcai felüljáró bontása és az új műtárgy alépítményeinek építése.

Ezt követi a 2022. októberig tartó második szakasz, amikor megtörténik a Kisfaludy utcai rész bontása, valamint elkészülnek a támfalak, illetve egy P+R parkoló. Ebben az ütemben épül meg a már említett, a Király utca és a Vörösmarty utca csomópontjába tervezett turbó körforgalom is.

Földesi László

Fotó: NIF – Speciálterv Kft.