Magyar paleontológusok évmilliókkal ezelőtt élt és kihalt állatok szociális viselkedését vizsgálva jöttek rá, hogy bizonyos esetekben már a páncélos dinoszauruszok is a fajon belüli távolságtartásra törekedtek. (Ahogy a jelen helyzetben a Covid-járvány során számunkra is igen fontos ennek figyelembe vétele és betartása). A nemzetközi sajtó érdeklődését is felkeltő tanulmány rávilágított arra, hogy míg a dinoszauruszok nagy többsége magányos életmódot folytatott, az iharkúti leletben találtak kisebb méretű csoportokban éltek.

A Magyar Természettudományi Múzeum, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerült 12 páncélos őslény csontváz leletanyagát vizsgálták, amelyeket azonos kőzetrétegben és egymáshoz közeli helyzetben találtak. Dr. Botfalvai Gábor, az egyik kutató elmondta, a vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy a csontvázak felhalmozódása arra utal, a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíz okozta az állatok halálát. Ez egyben azt is jelentette, hogy az életvesztésüket megelőzően, csoportokba verődő életmódot folytattak. További két másik lelet esetében is feltételezhető a társas életmód, bár ennek több hátránya is lehetett az élőlények számára. Egyrészt megnöveli a köztük lévő versengést az élelemért és más forrásokért, és megkönnyíti a betegségek és a paraziták terjedését. Pozitívum viszont, hogy a csordában élőkhöz nehezebben férnek a ragadozók, egységesen tudnak fellépni a támadások ellen; a páncélzat hatékony lehetett a védekezésben – ahogy a másik kutató, Dr. Prondvai Edina kifejtette. A dinoszauruszok rövid végtagjai, zömök teste és páncélzatuk megnehezítette a folyamatos vándorlást, ez azonban kevésbé igaz az iharkúti Hungarosaurusra, amely agilisabb testarányokkal rendelkezett és valószínűleg kisebb méretű csoportokban lévő életmódot folytatott – szögezte le Dr. Ősi Attila paleontológus. A magyarországi dinoszaurusz leletek sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetből ismertek, és ez azt mutatja, hogy csoportokban mozogtak.

Az őslénytani viselkedéskultúra kutatása és meghatározása első látásra elérhetetlennek tűnik. Természetesen nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett, kerülte, vagy kereste fajtársai közelségét. De ha megértjük a mai nagytestű növényevők, mint például az elefántok, vagy az orrszarvúak társas életmódját befolyásoló, és szabályozó sokrétű folyamatokat, felhasználhatjuk a dinoszauruszok társas viselkedésének megértéséhez is – mondta Dr. Botfalvai Gábor a nemrégiben megjelent közleményben.

A mi életünkre vonatkozó tanulság, hogy bár társasági életet élni általában jó, de vannak körülmények, amikor a szociális távolság megtartása létfontosságú lehet.

Hajós Anna