Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) 2020 októberében, a MÁV-Start szervezésében Budapesten tartja az egyik legkiemeltebb szakmai személyszállítási konferenciáját. A High-Level Passenger Meeting elnevezésű esemény az európai vasúti diplomácia egyik legkiemelkedőbb, legrangosabb személyszállítási értekezlete, amelyen az európai személyszállító vasutak legfelsőbb vezetői vesznek részt.

A döntést a CER (Community of European Railway and Infrastructure Companies) legutóbbi barcelonai ülésén hozták meg. A konferencián részt vett Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és Dr. Kormányos László, a cég szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese. A találkozón egyebek között a vasút szerepét is vizsgálták az Európai Unió mobilitási stratégiáján belül. Kiemelten foglalkoztak a minőségi szolgáltatással, a több közlekedési ág (vasút, közút, repülés, hajózás) kombinált igénybevételét jelentő multimodális utazási lánccal, amelynek a vasút adná a gerinchálózatát, valamint a jegyvásárlási rendszerekkel.

A CER 1973-ban alakult meg az akkori Európai Közösség, valamint Svájc és Ausztria vasúttársaságainak részvételével. Elsődleges feladata a tagvasutak érdekeinek képviselete az uniós intézmények előtt, és aktív részvétel az európai jogszabályalkotás folyamatában. Jelenleg 81 vasútvállalat és infrastruktúra-kezelő a tagja. A szervezetnek meghatározó jelentősége van az európai intézményekkel (Európai Parlament, Bizottság és Tanács) folytatott párbeszédben, a tagvasutak érdekeinek összehangolásában és képviseletében.

A CER elsődleges célja a közlekedési módok közötti kiegyensúlyozott munkamegosztás kialakítása, a forgalmak vasútra terelése. Tevékenysége kiterjed a vasutak szempontjából jelentős minden területre, például az infrastruktúra-fejlesztésre, a személy- és áruszállítás kérdéseire, a közszolgáltatásra, a környezetvédelemre, valamint a kutatásra és a szociális párbeszédre.

A MÁV Zrt. 1999 óta megfigyelőként, 2003 óta pedig teljes jogú tagként vesz részt a CER munkájában. A CER-tagok vasúti vonalainak hossza az európai vasúti hálózat több mint 70%-át fedi le. A szervezetben magukat képviseltető vállalatok adják az áruszállítási üzletág csaknem 80%-át, és a vasúti személyszállítás 92%-át Európában. A CER az európai vasutak érdekeit képviselve fontos szerepet játszik az EU-s jogalkotásban és jogalkalmazásban, a brüsszeli székhelyű szervezet az uniós intézmények fontos tárgyalópartnere.

A szervezet – melynek tagja a MÁV Zrt. mellett a GYSEV Zrt., a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. is – tevékenysége kiterjed a vasutak szempontjából fontos valamennyi területre, így a személyszállításra, a közszolgáltatásra, a szociális párbeszédre, a környezetvédelemre, illetve az infrastruktúrafejlesztés és a kölcsönös átjárhatóság területére is.

Földesi László

A szerző felvételei