Életének 77. évében elhunyt Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének korábbi igazgatója.
A családjától tudtam meg Erika halálhírét. Hirtelen fel sem fogtam, soha nem beszélt róla, hogy beteg. Hosszú percek teltek el, mire megértettem, hogy többet nem kávézunk együtt. Pedig legutolsó találkozásunkkor megegyeztünk, ha véget ér a járvány, beülünk a Gerbeaud-ba, sütizünk, kávézunk és megváltjuk a világot. Ez utóbbiban nagyok voltunk.
Nem akarok és nem is tudok nekrológot írni, csak megpróbálom szavakba foglalni, mit jelentett nekem a barátsága. Ahogy sok más szakmabelinek, nekem is Erika mutatta meg Lengyelországot. Úgy tudott a lengyel tájakról, városokról, kultúráról, gasztronómiáról mesélni, hogy sokáig meg voltam győződve, hogy lengyel, csak megtanult magyarul. Máig emlékszem a nevetésére, amikor ezt elmondtam neki. Neki köszönhetem, hogy évekig jártam idegenvezetőként Zakopanéba, Krakkóba, Wieliczkába, és próbáltam olyan szeretettel mesélni ezekről a helyekről, ahogy ő tette. Mindig bíztatott, mindig segített és támogatott.
Aztán úgy hozta az élet, hogy Moszkvába kerültem turisztikai külképviselőként. Erika volt a példaképem. Ezen is nevetett, amikor elmondtam neki. Bármikor fordulhattam hozzá tanácsért, holott papírforma szerint konkurensek lettünk. A korábbi munkakapcsolatunk lassan barátsággá nemesedett. Néha beültünk a Gerbeaud-ba, hogy megváltsuk a világot. Soha nem engedte, hogy én fizessek. Mindig azt mondta, hogy tettem annyit Lengyelországért, hogy ő állja a számlát. Nem volt igaza, mindent ő tett, én csak szerencsés voltam, hogy megismerhettem.
A világ nagyot változott azóta, hogy először találkoztunk. A nemzeti turisztikai képviseletek szerepe is átértékelődött, de nekem máig példaértékű, ahogy ő dolgozott. Nemzedékek szerették meg Lengyelországot Bakonyi Erikának köszönhetően.
Szegedi Andrea
Egész szerkesztőségünk nevében mély fájdalommal búcsúzunk Bakonyi Erikától.