Ötven évvel ezelőtt, 1969. november 30-án lett Magyarország az ICAO teljes jogú (117.-ik) tagországa. Az ICAO (International Civil Aviation Organization – Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) 1944. december 7-én jött létre, Montreal székhellyel. Mint az ENSZ szakosított szervezete, egységes nemzetközi szabályokat alkot, s szakmai ajánlásokat tesz közzé a repülés biztonsága és hatékonysága érdekében.

Utóbbiak foglalkoznak többek között a repülésben részt vevő személyek alkalmasságának normáival, a repülőgépek légi alkalmasságának kritériumaival, a légi navigációs és repülési eljárások egységesítésével, a repülőgépek karbantartásával, a kutatás és mentés, az események kivizsgálása előírásaival, és bármiféle olyan kérdéssel, amely a polgári repüléssel összefügghet.

Az ICAO az egyetlen olyan globális, államközi szervezet, amely szabályozói és végrehajtói funkciójánál fogva – elsősorban a tagállamok együttműködésére alapozva – a nemzetközi polgári repülés biztonságának és védelemének a legmagasabb fokú általános érvényesülését biztosítja az egész világon. Lehetővé teszi, hogy a szerződő államok – köztük hazánk – jogait teljes mértékben betartsák és minden tagország megfelelő lehetőséget kapjon nemzetközi légi járatok fenntartására.

Minden egyes tagállam légi közlekedési szereplőinek (kiemelten a légitársaságoknak, a repülőtereknek és légiforgalmi irányító szolgáltatoknak) az egységes szabályok szigorú betartása mellett kell hatékonyan üzemelnie és együttműködnie. Ennek érdekében az ICAO nemzetközi szabványokat és ajánlásokat fogad el és tesz közzé. A szervezetnek jelenleg már 193 tagállama van.

Az ICAO létrejöttének 50. évfordulóján, 1994-ben mondta ki a szervezet, hogy december 7-ét minden évben a nemzetközi polgári repülés világnapjaként ünneplik. Ebből az alkalomból kitüntetéseket vehetnek át a magyar aviatika jelentős személyiségei is. Többek között légiforgalmi irányítók, pilóták, szakmai koordinátorok, repülőtéri szakemberek, repüléstörténészek, sportolók, vagy akár oldtimer repülőgép-építők részesülnek elismerésben.

Földesi László

 Fotók: ICAO