A Villányi borvidék ötödszörre rendezi idén Villányban a cabernet franc kétnapos ünnepét. Ez a szőlő világfajta, amely viszont önálló borként ritkán jelenik meg. Itt azonban különleges termőhelyének, klímájának és borászainak köszönhetően ebből elegáns bor születik, és lesz a borvidék vezérterméke. November 22-én szakmai fórumra kerül sor, amelyen rangos hazai és külföldi szakértők tartanak előadást. A Bock borászat konferenciatermében, ahogy a korábbi években is, a tanácskozás középpontjában ez a szőlőfajta és a belőle készülő borok állnak. Idén a terroir, vagyis a dűlők szerepe, illetve az évjáratok jelentősége lesz a vizsgálat tárgya. A cél a villányi termőterület minél jobb megismerése, nemzetközi kontextusba helyezve, elismert hazai és külföldi szakértők hozzájárulásával. A kóstolónap november 23, ekkor 250 borrajongó több mint 25 pincészet 40 cabernet franc borát ízlelheti. A pincészetek közötti közlekedést buszokkal biztosítják a szervezők.

A villányi TOP 12 bemutatóra a borok kiválasztását minden évben szakmai zsűri végzi. Idén 3 classicus, 6 prémium és 3 super prémium bort javasoltak a fórumra. Classicus lett a Szemes pince 2018-as, a Bakonyi Péter pincéje és a Lelovits Tamás pincészete 17-es évjáratú cabernet franc bora, prémium minősítéssel Gere Attila 2017-es, Heumann pincészet  és Riczu Tamás borászata 2016-os, a Ruppert borház, valamint Sauska 2015-ös és Gere Tamás & Zsolt pincészetének a 2012-es villányi franc bora. A super prémium kategóriába a Vylyan szőlőbirtok és pincészet 2016-os Mandolás, a Csányi pincészet Teleki Tradíció –Kopár és a Mokos pincészet villányi franc 2015-ös évjárata került.

Az előadások során elhangzik olyan is, amely a bor, a turizmus, a kultúra, a gasztronómia egymásra és a 25 éves Villányi-Siklósi borútra történő hatását taglalja.  Egy másik a kiemelt dűlők jellegzetességeit, egyedi adottságait taglalja.

A fórum lezárása előtt hat múzeális villányi bor idézi az elmúlt évtizedek néhány évjáratát.

Hajós Anna