20 évvel ezelőtt három fiatal Berlinben indította el ezt az érdekes koncepciójú szállodaláncot, a Meiningert. Napjainkban már 27 házuk működik és várhatóan 2020-ig újabb tíz nyílik a francia és az amerikai piacon.

A szálloda neve és emblémája

Budapesten, a Nagyvásárcsarnok szomszédságában, a Csarnok téren helyezkedik el a hat hónapja megnyílt szálloda, a Meininger lánc első hazai egységeként. 184 szobával, 744 ággyal rendelkezik a ház, úgynevezett hibrid hotelként. Valóban fiatalos, laza, a hét emeleten minden kényelmet kielégítő szobákkal, kifejezetten az utazni kívánó fiatalok igényeihez igazodva. Sajátossága, hogy nemcsak kétágyas, klasszikus szobák várják a vendégeket, hanem többágyasok, hostelként is funkcionál. A közösségi területek a földszinten és egy közbenső szinten helyezkednek el, alkalmasak kisebb konferenciák rendezésére is.  Mélygarázsa 140 szabad hellyel rendelkezik. 

Kovács Gábor igazgatótól megtudtuk, nyolc éve a szállodaiparban dolgozik, a hazaköltözési vágy hozta számára a változást Birmingham egyik szállodájából. Mint mondta, élvezetes itt dolgozni a fiatalos, kötetlen légkörben; a vezetők kikérik a véleményét, és mindenütt figyelembe veszik a helyi sajátosságokat. Az épület végül közösségi házként kapott működési engedélyt, mert más koncepcióval alkották meg és működik, mint a magyar szállodai szabványok meghatározzák.

Kovács Gábor igazgató

A biztonságra az építés során nagy hangsúlyt fektettek. A fiataloknak nagyon tetszik a pár lépésnyire lévő Nagyvásárcsarnok, szinte kihagyhatatlan napi séta helyszíne. A házban van konyha, amelyet a vendégek használhatnak, ahogy mosási, szárítási lehetőséget is biztosítanak számukra itt. Működik bár és reggeliztetés. A ház dekorációjában a csarnok mintázata, Zsolnay csempéi, tetőcserepei köszönnek vissza.

Hajós Anna 

A szező felvételei