A Magyarországon tevékenykedő nemzeti idegenforgalmi képviseletek közül négy: Ciprus, Horvátország, Málta és Szlovákia vezető munkatársai hagyományosan partnertalálkozót tartottak a Károlyi étteremben, amelyre meghívták a magyar utazási irodákat és a sajtó munkatársait. A díszvendégként megjelent Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke nyitó beszédében leszögezte, az utazási irodák számára stratégiai fontosságú az együttműködés, ahogy a szervezett tanulmányutak, a külföldi közgyűlés megtartása is. Sor került ilyenre Máltán, Horvátországban, Szlovákiában és várhatóan jövőre Ciprus lesz a helyszín. 

A hivatalok képviselői ismertették az idei év eddigi időszakának turisztikai eredményeit. Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője augusztus óta tölti be tisztségét. Elmondta, látványos a magyar turisták érdeklődése országa iránt. Idén eddig 566 ezren keresték fel az országot, a tavalyi számokhoz képest 3 százalékos a növekedés. A vendégéjszakák száma pedig meghaladta a hárommilliót. Az utolsó két hónapban még ennél is magasabb az arány. Sorolta a helyszíneket, amelyek a leglátogatottabbak, de kedveltek a vasúti luxus utak is.

Ács Viktória, a Ciprusi idegenforgalmi Hivatal lépviselője arról beszélt, hogy a sziget turizmusa 22,5 százalékos növekedést mutat. A sziget keleti partja és Limassol a legnépszerűbb. A kiemelkedő eredményben fontos szerepe van a debreceni repülőtérről induló járatoknak. Most már biztos, hogy nemcsak október végéig, hanem télen is marad az összeköttetés. 

Málta képviseletében Hangya Edina ugyancsak a jelentős forgalomnövekedést emelte ki. Az év első hét hónapjában 20 ezer feletti magyar turista érkezett az országába. 40 százalékos növekedést értek el. Már nemcsak nyári desztináció a sziget. Ebben jelentős szerepe van a Debrecenből induló repülőjáratoknak, amelyek október végéig a jelenlegi rendben közlekednek, ám télen sem áll meg a légi forgalom. Számítanak arra, hogy a magyar kormány által hozott döntés nyomán, amely szerint magyar diákok ezrei kapnak két-kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget, tovább nőnek a foglalási számaik. Német, francia és angol kurzusokat kínálnak.

Sona Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal képviseletvezetője éppen a statisztikák titkairól beszélt. Mint említette, a szálláshelyek adatai szerint 100 ezer magyar érkezett hozzájuk. Ám egy új felmérés, amely a mobiltelefonok regisztrációi alapján készült, ennek a számnak a négyszeresét mutatta ki. Az viszont mindenképpen valós, hogy 10-12 százalékos növekedést értek el az előző év azonos időszakához viszonyítva. Október 2-án a Szlovák Intézetben Kassa mutatkozik be népszerű kínálatával.

Hajós Anna

A szerző felvételei. A nyitóképen: Hangya Edina, Molnár Judit, Sona Jelinkova, Ács Viktória, Ivana Herceg