Aki festői tájra és városkára kíváncsi, utazzon a horvátországi Rovinjba, Az Isztriai-félsziget egyik gyöngyszeme a középkorban az egyik legnagyobb kikötő volt, a nyüzsgő, helyi áruval teli piac nem véletlenül most is a tengerparton várja a mintegy tízezer helyi lakost és nyaranta a 300 ezer turistát. 

Horvátország egyik legjelentősebb turisztikai központja egy kiálló szirtfokra épült, egykor sziget volt, ma félsziget, mert a tengertől elválasztó csatornát – ami a mai főtér helyén húzódott –  az 1760-as években feltöltötték. A szigeten már a bronz- és a vaskorban éltek emberek, a települést később az Isztria nevét is adó hisztri törzs uralta, majd a rómaiak véres harcokkal meghódították a környéket. Később a keleti gótok, a hunok és a bizánciak uralkodtak, a 7. században szlávok telepedtek meg a környéken. Hiába védték a tenger felől sziklák, a szárazföld felől erős falak, Isztria több településéhez hasonlóan számos alkalommal feldúlták, felégették. Az erősebb hatalmak mindig befolyást szereztek a város felett, mígnem a 13. században a kereskedésben ieleskedő Rovinj – több isztriai várossal egyetemben – úgy vélte, hogy a Velence Köztársaság megfelelő védelmet nyújthat, s meghajoltak a velenceiek előtt. Itt kezdődött a velenceiek uralma, amely ugyan látszólagos szabadságot adott a városnak, de az elöljárót, a podesztát – akinek fennhatósága volt egyházi, politikai és persze kereskedelmi ügyekben is – ők jelölték, s a podeszta mindig velencei volt. A város önállósága ugyan korlátozott volt, de a velenceieknek köszönhetően felvirágzott a kereskedelem, épült és fejlődött Rovinj, s ekkor vált Isztria legnagyobb kikötőjévé. Gazdagsága miatt vonzóvá vált a kalózok, és a genovaiak – a velenceiek legősibb ellensége – számára, feldúlták, s amikor a genovaiak hajóhadjukkal 1379-ben elfoglalták és lerombolták, még a város védőszentjének, Szent Eufémiának ereklyéit is magukkal vitték, amik csak évtizedekkel később – csodálatos módon – kerültek vissza.

Az uralomra vágyó, területet szerezni akaró népekkel ellentétben a középkori járványok több alkalommal is elkerülték a városkát. Ezt elsősorban fekvésének, kedvező éghajlatának és sziget voltának köszönhette. A legnagyobb csapás az 1630-as pestisjárvány volt a környéken – tudtuk meg Widanger Tamás idegenvezetőtől. Ekkor 3500-an menekültek a már túlzsúfolt városkába, így a családok kénytelenek voltak beérni egy-egy szobácskával. Csakhogy konyha egy volt a házakban, de főzni mindenki akart, így saját tűzhelyéhez minden család minden szobában saját kéményt épített. Rovinj így híresült el kéményerdejéről. A menekülésnek volt értelme, a járvány a szigetet elkerülte. A városka később is vonzó hely volt: az olaszok kiűzése után művészek telepedtek meg itt, jelenleg pedig nyugat-európai, főleg német turisták vásárolnak előszeretettel házat Rovinjban.

Az óváros a Szent Eufémia-templom köré épült. a szűk utcácskák, a dombokról fel- és lekacskaringózó sikátorok velencei hangulatot idéznek, az épületek román-gótikus, barokk és neoklasszicisták, minden terasz, kövezet, kapubejáró ódon hangulatot idéz. Szent Eufémia Rovinj védószentje, a neki szentelt székesegyház tornyát mindenünnen látni lehet. Szent Eufémiáról sok legenda született és maradt fenn, történetét freskók örökítik meg: a rómaiak például hiába vetették az oroszlánok elé a fiatal keresztény lányt, azok nem bántották. Az elhurcolt ereklyéjét tartalmazó kőszarkofágja is csodás módon került vissza Rovinjba:  a tengeren sodródott a város partjaihoz, s egy halászfiú egyedül húzta a partra. A helyiek ma is biztosak benne, hogy Szent Eufémia a harangtornyon álló több mint négyméteres bronzszobra mindig úgy fordul el tengelye körül, hogy mutatja az aktuális szélirányt, s azt is jelzi, milyen idő lesz, szabad-e a halászoknak kimenniük a tengerre.

Mészáros Mariann

Fotó: Megyeri Attila