A SES távközlési szolgáltató cég bejelentette, hogy 2021-ig összesen hét olyan műholdat állít föld körüli pályára, melyek segítségével még tovább bővülhetnek a légitársaságok fedélzeti szélessávú wifi-szolgáltatásai. 

Az új rendszer a Föld felszínének 80% -át, és egyben a világ legforgalmasabb légi útvonalait fogja lefedni. A SES arra összpontosít, hogy a légitársaságok elegendő kapacitással rendelkezzenek a különböző internetes alkalmazások használatához. A SES vezetői szerint öt évvel ezelőtt, amikor beléptek a piacra, egy repülőgép átlagos adatforgalma mindössze egy megabájt volt. Napjainkban viszont a légitársaságok már akár 20 megabájtot is igényelhetnek, s a közeljövőben ez még tovább bővülhet. Emellett, a folyamatosan modernizált rendszereknek valós idejű stabil adatforgalommal, támogatniuk kell az új generációs internetes alkalmazásokat is.

A SES fő célja az, hogy teljesen új partneri együttműködést alakítson ki olyan cégekkel, mint például a Verizon vagy a Deutsche Telekom, amely révén lehetővé válna az utasok számára, hogy otthon, a repülőtéren és a repülőgépen ugyanazt a szolgáltatót használják. De az új rendszerből profitálhatnak a légitársaságok is, hiszen a repülőgépek és az otthoni légibázisok közötti valós idejű internetkapcsolat jelentősen lerövidítheti a földi karbantartás idejét, mivel bizonyos ellenőrzések leszállás előtt, már a „levegőben” elvégezhetők. Ha pedig szükség van egy alkatrész vagy berendezés cseréjére, az megérkezéskor már ott várhatja a gépet, s ezzel kevesebb lehet a földi állásidő.

A Deutsche Telekom tavaly februárban jelentette be, hogy elkészült az European Aviation Network (EAN) nevű hálózat, ami lehetővé teszi, hogy a mobileszközöket ne kelljen kikapcsolni a repülőgépen, s az utasok folyamatosan használhassák a különböző internetes alkalmazásokat. Az EAN az első integrált, műholdas hálózat Európában, mely számára Norvégiától Görögországig és Portugáliától Romániáig, 30 országban (köztük hazánkban), összesen 300 bázisállomást alakítottak ki. 

Az EAN akár 10 ezer méteres utazási magasságon is elérhetővé teszi a fedélzeten a szélessávú internetet. Ehhez a repülőgépekre két kisméretű, speciális antennát kell felszerelni. Az egyik a földi állomásokkal, a másik pedig a műholdakkal tartja a kapcsolatot. 2018-ban az előző évhez képest 15%-kal több repülőgépre szereltek fel internetelérésre alkalmas berendezéseket, és ez a tendencia a két legnagyobb műholdas szolgáltató, a Viasat és az Inmarsat után, a SES fejlesztéseivel tovább folytatódik.

F. L