Meghatározó márka lett négy év alatt a City Sightseeing és partnere, a Program Centrum Kft. a főváros hop on hop off piacán.

Sikeres együttműködést alakítottak ki több fővárosi céggel annak érdekében, hogy minél érdekesebben, színesebben mutassák meg Budapest kincseit, a korosztályok szerinti érdeklődéshez is alkalmazkodva. A sikeres négy évet a cég együtt ünnepelte a Marriott DNB éttermében partnereivel, újságírókkal, utazási irodák képviselőivel. A vezetők ismertették újításaikat, valamint beszéltek arról, hogy nemzetközi elismerésben is részesültek. A fogadáson a Hungexpót Bosznai Károly értékesítési és szponzorációs igazgató képviselte, aki a nagyon jól sikerült találkozó során elmondta, az eredetileg május végére tervezett nagyszabású találkozót kegyeleti okokból – a Hableány tragikus eseménye miatt – halasztották erre a későbbi időpontra. A mintegy ötszáz résztvevő nemcsak kitűnően érezte magát, hanem sorra kerültek apróbb tárgyalások, megbeszélések is, a véletlen találkozások öröme mellett.

Hajós Anna