A budapesti Stefánia palotában, sajtótájékoztatón ismertették a szervezők és a résztvevők a május 31-től június 2-ig tartó XII. „Tatai Patara 1597” török kori történelmi fesztivál érdekességeit, programját. Michl József polgármester elmondta, a város nyitó rendezvénye minden évben ez az esemény, „az év legnagyobb durranása”. Igazi török – keresztény csata lesz ez, ebben a témakörben Európa legrangosabb fesztiválja, a fiatalok számára pedig a történelem átélhető formája. A vár múltjával kapcsolatban megemlítette, hogy gyakran és szívesen tartózkodott itt Mátyás király is.

A fesztivál valós történelmi eseményen alapul: a 15 éves háború során gróf Pálffy Miklós seregével 1597-ben visszafoglalta a törököktől a tatai várat, méghozzá egy különleges robbantással, a kapura erősített patara – mai szóval petárda – felrobbantása szabaddá tette számukra a bejutást és harc után a bevételét. A Tatán állomásozó 25. Klapka György lövészdandár parancsnoka, Lőrincz Gábor ezredes arról beszélt, hogy a dandár élete szorosan összefonódik a városéval. Ezért örömmel vesznek részt az eseményen. Nemcsak a gulyáságyúban főzött babgulyás, harckocsi, és harci eszközök, köztük kipróbálhatóak lesznek jelen, hanem az új fegyverek egyrésze szintén ott lesz. Zenekaruk ugyancsak fellép, és ez alatt a fesztivál alatt kerül sor az újoncok eskütételére is.

Yakup Gül, a Yunus Emre Török Kulturális Intézet igazgatója öt éve él Magyarországon. Mint megjegyezte, sajnálja, hogy nekik nincs ilyen szép hagyományőrző programjuk. Most Tatán bemutatják az 1940-ben Szeleczki Zita főszereplésével készült Gül baba című filmet, fotókiállítást rendeznek, szombaton és vasárnap a vár török kori átjárójában bazár lesz, török kávét lehet kóstolni, a gyerekeket mandala játék szórakoztathatja. Hagyományos török népzene szól, Gerzsai János nádsípon játszik, magyar óvódások pedig török táncot adnak elő. Ismerkedni lehet a hárem világával. Hegyi Tamás, a „török sereg” vezetője korhű ruhában volt jelen több társával együtt a sajtótájékoztatón, és invitálta a vendégeket az eseményre a vendégszerető oszmánok nevében.

  Orbán Viktor, a fiatal, ugyancsak korabeli viseletnek megfelelő öltözékű vitéz a váralja falu, Magyar falu élő kiállításáról ismertette, hogy kézművesek tanítják majd a fiatalokat, hagyományos népi játékok várják őket. Nem maradnak el a kulináris élvezetek sem; a fogadójukban kipróbálhatják a „lapotyóka” készítését. Lesz állatsimogató, vásári forgatag, kótyavetyével, bábelőadás, ének, jókedv. Tartanak katonazenekari, valamint néptánctalálkozót, benépesülhet Aprajafalva.

Négy csata lesz. Vasárnap délután történik meg maga a patara. Idén először Erdélyből is érkeznek hagyományőrzők. 150 magyar és ugyanennyi török küzd egymás ellen a vendégek emlékeztetésére és szórakoztatására. A pénteki napon, mint a főszervező, Zombori Mihály elmondta, minden esemény ingyenes.
Hajós Anna