Miskolc lett a Green City mozgalom első magyarországi mintavárosa. Fesztiváljai, intézményei, színháza pezsgő kulturális életet kínál. A történelmi Avas városrész Borangolás elnevezésű eseménye adott lehetőséget arra, hogy újságírók ismerkedhessenek a megyeszékhely életével és a fejlesztési tervekkel, lehetőségekkel. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a tájékoztatón elmondta, céljuk az eddigi sztereotípiák, mint például a csak iparváros fogalom szétoszlatása, minden lépés megtétele a XXI. századi Miskolc megteremtésére, a környezetbarát cím eléréséért. Nyolc éve csatlakoztak a Green City, most pedig a Smart City, az okos városok szövetséghez. A 2030-ra vállalt széndioxid csökkentést már elérték. A gazdaságilag az országos átlagnál gyorsabban fejlődő, magas technológiájú cégeket vonzó modern iparvárosnak sok ezer vállalkozás adja az erős alapot. Közösségi közlekedési flottájuk Magyarországon a legfejlettebb. Ingyenes a wifi. Jelentős terhet okozott a munkanélküliség, ami az emberek viselkedésében is tükröződött, befelé fordultak. Most, megérezve a lehetőségeket, elkezdődött a fejlődés.

A város bevétele az elmúlt nyolc év alatt megduplázódott. Kevesen tudják, hogy például Lillafüred is a megyeszékhelyhez tartozik, ahogy a strandok, vagy éppen Miskolctapolca a barlangfürdőjével együtt. Vissza kívánnak lépni a hazai fürdővárosok sorába. További wellness és turisztikai fejlesztéseké a jövő. A holnap feladata az Avas javítása. Az összefüggő fejlesztési terv szerint az itteni mintegy 800 pince része kell, hogy legyen az ünnepnapoknak. Ehhez a lépcsősorok, a sétány, a környezet megújítást tervezik vízelvezetéssel, parkosítással, teraszok kialakításával. Nyolc éve tartják az Avason a Borangolást, a cél a téli álmát alvó városrész felélesztése. Ezt szolgálta a városi tulajdonban lévő avasi Bortanya, amely most megújulva, várhatóan családi ünnepségek, baráti összejövetelek, céges rendezvények helyszíne lesz. A hegy tetején lévő Bormúzeum éttermét az egykor a híres színészdinasztia megalapítója, Latabár Endre borospincéje felett alakították ki. A hegyen a legidősebb pince 400 éves, van, amelyik többágú. A fejlesztésekre uniós és hazai támogatással kerül sor, mintegy 3 milliárd forintnyi értékben.

A város vezetése úgy látja, a fejlesztések nyomán a pincetulajdonosoknak is megéri a pincéket üzemeltetni. Megújul az avasi kilátó épülete is, modern, többfunkciós létesítmény lesz. A két év alatti megvalósulás során elkészül a református templom tetőzete, az izraelita emlékhely, és lesz, amit 2020-ban adnak át. Tervezik, hogy a történelmi pincesor UNESCO Szellemi Kulturális Örökség címet pályázzon meg. A polgármester elmondta, a turizmus felfutása szükségessé tette, hogy további szállodák épüljenek. Erre megvan a lehetőség. Kiemelte a miskolctapolcai Avalont, amely 4 csillag + minősítésű.

Nagy Réka polgármesteri biztos a statisztikai adatok ismertetése során arról beszélt, hogy 2010-hez képest megduplázódott a vendégek száma, tavaly 185 ezren látogattak Miskolcra és 422 ezer vendégéjszakát töltöttek itt. Sokan érkeznek Lengyelországból, Ukrajnából és Szlovákiából. Az elhelyezésükben segítenek nyáron a kollégiumi szobák.

Érdekes módon a város egyszerre őrzi hagyományait és megvalósítja az újdonságokat. Gyönyörűek a villamosok a sétálóutcában, ahol csak ez a jármű közlekedik. Elektromos tábla jelzi a villamos érkezésének időpontját és a pontos időt is. Van Kossuth és Széchenyi szobor, a házak belső udvaráról pedig könnyen el lehet jutni az Avasra vezető útra. A Szinva patakon 30 híd ível át, köztük van olyan, amelyen vendéglő kínálja ételeit, italait. A még gyerekkoromban látott villanyrendőr is megvan, akkor ez volt az első a megyeszékhelyen. Áll az első hazai kőszínház, ahol egykor Déryné is fellépett. A viszonylag kevesek által ismertek között van a Hajós Alfréd tervezte ház, amelynek kovácsoltvas kapuja még az eredeti motorral működik, és nem kinyílik, hanem lesüllyed az utca szintje alá, ha szükséges, például a kukák kihordásánál. Ugyanebben a házban nyílt nemrég a Világbéke nevű étterem, az Anyukám mondta testvérpár tulajdona. Sokunknak az amerikai szépségversenyek hölgyeinek utolsó kívánsága jut eszébe, és felvidul az ötleten. A Rákóczi ház falán emléktábla hirdeti, hogy itt szállt meg Thököly Imre és Rákóczi Ferenc is. Gyönyörűek a templomok. És még nem beszéltünk múzeumaik kincseiről, egyetemi campusáról.

A belvárostól néhány kilométerre található Miskolc egyedülálló különlegessége, a Barlangfürdő. A természetes képződményű, gyógyító barlangi klímájú, termálvizes fürdő már látványként is hatásos hét beltéri medencéjével, és külső területével is, ahol gyermekmedencék, élmény és úszómedence várja az ide érkezőket. Gyógyfürdő kategóriában négycsillagos minősítést szerzett az aquaterápiás részlege. A településrész további érdekessége az Avalon park, amelyben szálloda, finn rönkházak, spa, sörkert és olasz étterem mellett go-kart pálya, Maja játszópark is van. Az olasz éttermet kipróbáltuk, finom fogásokat kóstolhattunk.

Hajós Anna