A Budapesti Gazdasági Egyetem a nemzetközi hátterű Resort Leaders program képviselőivel közösen keresi a megoldást a hazai turisztikai ágazat további bővülését akadályozó szakképzett munkaerő hiányának megszüntetésére. Mint megállapították, a turizmus teljesítménye évről évre rekordokat dönt Magyarországon, a vendégéjszakák bővülésének száma ötödik éve 5 százalék feletti, tavaly pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt. Bár úgy látják, idén is folytatódik a növekedés, azonban a 2010 óta tartó szárnyalást egyre inkább veszélyezteti a szakképzett, szaktudással és gyakorlattal rendelkező munkaerő hiánya, a szektorban több ezer üres pozíció van. Különösen hiányoznak a vendégekkel idegen nyelven aktívan kommunikáló, vagy a konyhai, éttermi szakmai feladatot ellátó munkaerők.

Lugasi Andrea, a BGE kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar dékánja úgy véli, ezt a hiányt enyhítheti a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat. Óriási lehetőséget jelent az a több tucat turizmus-vendéglátás szakos hallgató, akik idegen nyelvet beszélnek, és fél, vagy akár egy éven keresztül is dolgoztak már a képzéshez kapcsolódó külföldi gyakorlati programban, majd ennek leteltével hazajöttek. Fekete Alex, a BGE külföldi gyakorlatszervező partnere, a 14 országban jelen lévő, nemzetközi hátterű Smaller Earth Group által működtetett Resort Leaders program ügyvezetője úgy látja, az általuk szervezett programokban részt vevő diákok célja és motivációja a tapasztalatszerzés, valamint az utazás és nyelvtanulás lehetősége. Többségük a megszerzett tudását itthon kamatoztatná. „Óriási előnyt jelent számukra, hogy professzionális környezetben, tapasztalt szakemberektől, magas presztízsű, 4-5 csillagos amerikai hotelekben tanulhatják el a szállodai munkát 3-6, vagy akár 12 hónapon keresztül, ami garantálja szakmai fejlődésüket és önéletrajzukra minden HR vezető felkapja a fejét.” Vonatkozik ez az éttermi kiszolgálást, ésvendégfogadást, valamint a konyhaművészetet tanulókra is. Eddig több mint 120, csak az idei gyakornoki programra közel 60 turizmus-vendéglátás szakos hallgató jelentkezett, és ez a szám még tovább bővülhet. A gyakorlat további előnye, hogy itthon több felsőoktatási intézmény, így a BGE, a METU és a PTE is elismeri hivatalos szakmai gyakorlatként. Ezzel a lehetőséggel az aktív nappali tagozatos, turizmus-vendéglátás szakos hallgatók, vagy azok a végzett hallgatók vehetnek részt, akik diplomájukat kevesebb, mint egy éve szerezték ezen a szakon.
A képzettséget nem igénylő munkakörökben a nyári szezonban némi segítséget jelent azoknak a diákoknak a munkája, akik nem a turizmus, vagy a vendéglátás területén tanulnak, de a komoly tapasztalatot igénylő és felelősségteljes poziciókban, mint például a szakács, pincér, vagy a recepciós, nem lehet betanított munkaerőt alkalmazni.
Hajós Anna