Mátraalja gyöngyszeme Abasár, amely elvarázsolja az idelátogatót. Szépségesek a pincesorok, a csend és a nyugalom pedig a nagyvárosokból érkezők számára szinte megdöbbentő és vonzó.

A település története egészen időszámítás előtt 2500-ig nyúlik vissza, magyar emlékei pedig Szent István király koráig. Dr. Lénártné Benei Anikó polgármesterasszony elmondta, a település lakóinak nagy része a mezőgazdaságból, annak is a szőlőtermelési ágából él. A domboldalak szőlővel beültetettek, az ország 70 százalékát az itteni termesztők látják el oltvánnyal. Általában fehérszőlőt termesztenek a Sárhegyen, amelyen a földrajzi eredetvédett Olaszrizling a legismertebb és leggyakoribb. De terem itt Leányka, Tramini, Chardonnay, Irsai Olivér, és már vörös szőlőkkel is találkozhatunk. A talaj vulkánikus eredetű andezit tufa, ma is látható láva maradványokkal a pincék belsejében. Az egykori földesurak előírása szerint évente legalább egy méternyit kellett vájni a pincék meghosszabbítására. A borok fűszeresek és „legényesek”, ahogy itt mondják.

Április 27-én nyolcadik alkalommal kerül sor itt a Rügyfakadás ünnepére. Kezdődik ünnepi szentmisével, amelynek során a Szent János kápolnánál Abasár plébánosa megáldja a fakadó szőlővesszőket. Egész nap nyolc nyitott pince várja az érdeklődőket. Neves borbírálók szigorú döntése nyomán kihirdetik a helyi borverseny abszolút győztesét, illetve kategória győzteseit. Idén először tartanak pörköltfőző versenyt, amely természetesen épít a helyi borokra. A pincetéren fellép az Abasári árvalányhaj Hagyományőrző tánccsoport, a Hip Hop csoport, a nagymarosi férfikórus, este pedig a Csík zenekar ad élőkoncertet.
(Hajós)