A villányi összefogás terméke a REDy, ez a borvidék közösségi bisztróbora. A neve az angol vörös szóból és az y generáció jelzéséből állt össze. Könnyed, vidám, gyümölcsös. Kitalálói és a résztvevő borászatok arra törekszenek, Villány fiatalos, mosolygós oldalát is megismerjék a borkedvelők. Kovács Boglárka Dóra, a borvidék marketingvezetője az új, második évjárat bemutatkozásán, a budapesti Doblóban arra hívta fel a figyelmet, hogy az első évjárat készlete a legtöbb pincészetnél már hónapokkal ezelőtt elfogyott.

Zárt kereskedői bemutató után következett a nagysikerű közönségkóstoló, amely során a megjelent pincészetek képviselői szívesen adtak információt tapasztalataikról, válaszoltak a kérdésekre, és kóstoltatták az újdonságot. A bor portugieser alapra készül, mintegy 60 százalékban, 10 százalékban pedig kadarka. 10 tagú bírálóbizottság dönti el a közösségi megjelenést, az arculatot és a kötelező adatokat. Tavaly fekete, idén piros kapszula zárja az üveget. Az eseményen 14 pincészet prezentálta a borait: a Bíbor birtok, Bock pincészet, Csányi pincészet, Fontányi borászat, Gere Tamás és Zsolt pincészete, Hárságyi pincészet, Lelovits Tamás pincészete, Maczkó Róbert pincészete, Mokos pincészet, Polgár pincészet, Tiffán’s pincészet, Vinatus pincészet, Vineas Tenkes pincészet és Vylyan Szőlőbirtok és pincészet. De várhatóan mintegy húsz cég REDy-je jelenik meg a következő napokban a borbárokban, vinotékákban, borbisztrókban, vendéglátóhelyeken és pincészetekben. Áruházi forgalomban azonban nem kívánják értékesíteni. Nem a nagy palackszám a cél, hanem Villány könnyedségének a megismertetése. Éppen ezért nyári italként szintén javasolják, akár hűtve is.

A teltházas kóstolón sor került a REDy bemutatkozó kisfilmjének a vetítésére is. A hangulatos kisfilmről Ipacs Szabó István, a Vylyan főborásza – aki 2009-ben alapított saját pincészetet Ég és föld között néven Villányban – elmondta nekünk, hogy nem a reklámcél volt a legfőbb, hanem a REDY-közösség azonos értékeinek megfogalmazása.
Egész éves roadshow keretében különböző eseményeken találkozhatunk a REDy-vel: Pécsett, Orfűn, Palkonyán, Győrben, Szegeden többek között. Külföldi bemutatkozásában kiemelt szerepet kap a düsseldorfi Prowein, a horvátországi Zadar borfesztivál, valamint a varsói látványos Villány-kóstoló. Itt is a borvidék mindkét arca megjelenik: a REDy mellett a prémium márka, a Villányi Franc is.

Kedves ötlet volt a mostani bemutatón is, akár tavaly, a borászok piros színű y alakban megkötött sálja.

Hajós Anna

Fotó: Mészáros Mariann