Bár ez nem teljes meghatározás, hiszen jóllehet ez a kikötő világszerte ismert, de valójában egyúttal egy gyönyörű város része. Ide, a Fekete-tengerhez érkeznek a Duna különleges szépségű, UNESCO védettséget élvező deltájába a folyami hajók, és itt kötnek ki a hatalmas tengerjárók, szállodahajók, de a világ minden tájáról az óriás konténerszállítók, kereskedelmi árukkal megrakottak is, majd innen indulnak újabb uticélok felé. Zaganeanu Marius, a kikötő marketingmunkatársa elmondta, tavaly 11 folyami hajó érkezett a közeli Mangália kikötőjébe, mintegy 5000 turistával. Nagy többségük a constantai Nemzeti Történeti és Archeológiai Múzeumba, a római mozaikok épületébe, a Szent Péter és Pál katedrálisba, Mamaiába, a Duna-deltába, valamint Bukarestbe látogat, ahol megtekintik a Parlament palotáját, amelyik a Pentagon után a világon a második legnagyobb. A hajók utasainak nagy többsége az Egyesült Államokból, Kanadából, Kínából, az Egyesült Királyságból és Franciaországból érkezett.

Zaganeanu Marius

Idén a constantai kikötő vezetősége bejelentette, hogy két tengerjáró szállodahajót vásárol, és velük két éven belül mintegy négyezer turista szállítását tervezi. Alakult egy új folyami hajózási társaságuk, a Scylla Cruises – Tauck River Cruises, amely folytatja az elmúlt évek tevékenységét. Bíznak abban, hogy már idén az átutazó turisták száma mintegy 10 ezerre nő, megduplázva a tavalyi adatokat.
Constanta további programjai közül kiemelkedik a római romok látogatása, de a román nemzeti folklórestekre, a tradicionális nemzeti és helyi ételeket és italokat kínáló alkalmakra, a vad szépségű Duna-deltára, a borkóstolókra, a Traianus emlékműre, a római császári mauzóleumra is sokan kíváncsiak.

Erdélyi László

A Constanta-kikötő magyarországi képviseletvezetője, Erdélyi László hívta fel a figyelműnket a kikötő hivatalos borát nyújtó, Constantához közeli, attól 19 kilométerre lévő településre, Murfatlárra. A város körüli dombvidéket az 1900-as években telepítettél be szőlővel, hatalmas szőlőfeldolgozó üzem létesült itt ötemeletes érlelő pincével, amelyből három a föld alatt van. Ám a nagyüzemen kívül is évszázadok óta foglalkoznak itt szőlővel és borral. A hagyomány szerint a száműzetésben itt, Tomisban élt Ovidius, aki már megemlítette az itt készült nedűt. A városhoz tartozó település Simionoc, ahol a Domeniul Vládoi pincészet termesztette és palackozta a kikötő borát. Az 1924-ben alapított településen a mostani tulajdonos nagyapja a marhahús és a bor iránti szeretetet magával hozta, és ez befolyásolta a hibrid és nemes fajtákkal létrehozott szőlészetét. Bár nálunk Magyarországon a Murfatlarról az az átlag fogyasztó véleménye, hogy édes, talán kissé túlságosan is az, a kikötő bora viszont bizonyítja az ellenkezőt.

Száraz vörösbort kóstoltunk

Constanza bora

Száraz vörös bort kóstoltunk, ottani őshonost, a 2014-es palackozású Feteasca Neagrát. Rubin színű, intenzív, illatos, gyümölcsös ízvilágú. Érdekes, hogy a hölgyek véleménye szinte teljesen megegyezett abban, vörös húsokhoz, vadakhoz illik, kellemes szájízt okoz, nem túl testes, nem túl sűrű, kis tanninos utóízzel. A társaságunk férfi tagjai az erős, füstös ízt, a csípősséget és a mediterrán jelleget hangsúlyozták. Azonnal elfogyott.

Hajós Anna

Fotó: Mészáros Mariann