A Széchenyi 2020 projekt keretében soha nem látott méretű fejlesztések várhatók a hazai erdőkben, kirándulóhelyeken. A statisztikai adatok szerint a megvalósításhoz hét kapcsolat, 12 konzorciumi partner, 217 helyszín és 354 projektelem tartozik. A nagyszabású terv részleteivel ismerkedhettek az újságírók és a Magyar Természetjáró Szövetség tagjai, valamint az érintett erdészetek vezetői, munkatársai a budapesti Erdészeti Információs Központ előadótermében.

A fejlesztések, mint elhangzott, a Magyar Természetjáró Szövetség koordinálásában, javaslatait is figyelembe véve, 3,5 milliárd forintos uniós támogatással valósulhatnak meg. Bár az összes projektet nem tudjuk ismertetni, a különlegességekre fel szeretnénk hívni a figyelmet. Ilyen lesz a Balatontól a Dráváig kiépítendő túraútvonal, a Deseda tó környékén hidak és vízisétány, a Pilisi parkerdő területén a források, tűzrakó helyek felújítása, a Rám szakadéknál fogadóépület és elsősegélypont építése. A Fertő-tónál az egykori határőrségből lesz látogatóközpont, az erdőben 200 méter hosszan lombkorona tanösvény várja majd a turistákat. A veszprémi erdőgazdaság, amely honvédelmi területeket kezel, a lőtéri torony felújítására készül, várhatóan kilátóvá alakítják. Mindenhol törekszenek arra, hogy mind a négy évszakban legyen valamilyen túrázási, természetjáró lehetőség. Kialakítanak növénylabirintust, mezítlábas tanösvényt, 15 erdei tornapályát. A tervek között szerepel a királyréti kisvasút fejlesztése. A cél minden korosztály kiszolgálása, ebben nemcsak a hazai, hanem a külföldi érdeklődők igénye is szerepel. Figyelni kívánnak a környezetvédelemre, az akadálymentesítésre, hogy egyszerre legyen felnőtt és családbarát a megvalósuló fejlesztés. Igyekeznek a szálláslehetőséget is biztosítani. További érdekesség, hogy több helyen alkalmaznak látogatószámláló berendezést, hogy tisztában legyenek az igények mértékével.

Hajós Anna