A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sikeres rendezvénysorozatában a vendéglős szakma kiemelkedő szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők. A Papp család után most Garaczi János, a lajosmizsei Tanyacsárda egyik tulajdonosa, mesterszakács életével, pályájával, hitvallásával ismerkedhetett meg a nagyszámú érdeklődő.

A nézők sorában láttuk az előző hónapban bemutatkozott Papp dinasztia két tagját is. Szikora Katalin, a Vendéglátás szerkesztője és Kiss Imre a múzeum igazgatója kérdezte a meghívottat. A Tanyacsárda zenészei adták meg az est alaphangulatát. Kisfilm ismertette a csárdát, a napjainkra már jókora területet elfoglaló vendégváró helyet, ahol lovasbemutatók, sétakocsikázás is várja a vendégeket és egyúttal ízelítőt is kapnak a Kecskemét környéki parasztgazdaságok életéből, jószágaikat látva. 

Garaczi János a Kecskemét melletti Helvécián született, a tanyavilágban. Máig azok a kedvelt ételei, amelyek erre a térségre jellemzőek, az ünnepi ebédek tyúkhúslevese, a gánica, vagy éppen a szilvás gombóc, ahogy a nagymamája készítette. Már 18 évesen, a szakmunkásvizsga letétele után, behívott újonc katonaként 1200 főre főzött. Későbbi életét is gyakran színezte a szinte felfoghatatlan méretű adagmennyiség készítése. Amikor mélyhűtött ételeket gyártottak, napi 4-5 ezer adag volt a penzum. Az Egyesült Államokban két alkalommal 10-10 ezer főre készítettek menüt kollégáival. Volt, hogy napokon át ökörsütést végzett egy északi ország vendégeként, óriási méretű állatokat forgatva nyárson. Évekig dolgozott a HungarHotels kecskeméti Aranyhomok szállójában, megismerve a szállodai szakma méltán tisztelt nagy öregjeit és séfjeit, részt véve a továbbképzéseken. Azután jött a Bugaci csárda, majd a Tanyacsárda. Mintegy 45 éve dolgozik itt; az étterem egyik fala már „ki van tapétázva” a munkáját, munkájukat elismerő oklevelekkel, köztük a kiemelkedő szakmai teljesítményt díjazó Venesz díjjal és a Gundel díjjal. A Tanyacsárda napjainkban már nemcsak pompás falatokkal fogadja a vendégeket, hanem főzőtanfolyamokon ismerteti a jó falusi ételek készítését.


Az eseményen megjelent a csárda szinte teljes személyzete, a zenekar és még a csikós is. Ott volt Garaczi Zoltán, az unokaöcs és keresztfiú, aki már iskolásként ismerkedett a csárdában ezzel a szakmával, napjainkban pedig Erdélyben, Szovátán, a Medve tó közeli Pacsirta szállodában vezeti a konyhát, megtanulva az erdélyi lakoma hagyományos ételeit. Míg Garaczi Jánosnak a galambászat a hobbija, Zoltán szaxofonozik.
Várhatóan a sorozat következő vendége a Rosenstein vendéglős család lesz.

Kép és szöveg:

Hajsós Anna