A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont egyik legnagyobb éves eseménye az Utazás kiállítás, amely az elsőszámú hazai turisztikai vásár. Idén 30 ország 300 kiállítója hozta el kínálatát február 21-24. között. A külföldi díszvendég Algéria, a hazai pedig Bács-Kiskun megye és Kecskemét. Kiemelt szerepet kapott emellett még nagy standjával Budapest, valamint a kulturális díszvendég, a Nemzeti Kastélyprogram és nemzeti várprogram. Társkiállításként megjelent a Budapest Boat Show.

Az A pavilon már az ünnepélyes megnyitás előtt megtelt érdeklődőkkel, sokan voltak kíváncsiak a díszvendégek képviselőire, az általuk tartott ismertetőkre. Ganczer Gábor, a vásárváros vezérigazgatója a turizmus fontos szerepéről beszélt; a nemzeti össztermék 10 százalékát ez a gazdasági ág teremti meg. A cége a megváltozott kihívásokhoz a siker elérése érdekében alkalmazkodik. A középpontba az aktivitás, a belföldi és a nemzetközi piacra figyelem került. Ezt a célt szolgálták a minőségi szakmai programok is a vásár területén.

Abdelkader Dehendi, Algéria magyarországi nagykövete értékelte a barátságos fogadtatást. Kiemelte, hogy 42 millió lakosú országa stabil politikai helyzetű, Afrika legnagyobb állama, a világ tízedik legnagyobbja, a turizmusban fejlődő potenciált látnak. Beszélt arról, hogy ez a legfejlettebb afrikai állam, gyönyörű antik római épületekkel, emlékekkel. 1400 kilométer a tengerpartjuk, a víz áttetszően tiszta. Erősödött az infrastruktúra, különösen az úthálózat. 2400 kilométernyi az autópályájuk. A Szaharán keresztül, amelynek a legnagyobb része Algériában van, autóút vezet. Itt épült Afrika legnagyobb reptere, Budapestről légitársaságuk menetrendszerinti járata három óra alatt ér Algírba. Hatalmas a kikötőjük is. Az ENSZ megállapítása szerint is Algéria Afrika legfejlettebb állama. Kiemelte ebben elnökük, Buteflika szerepét.
Szalay-Bobrovnicky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese felhívta a figyelmet a főváros folyamatos fejlődésére, és a megújulásra. Látszani és láttatni kell a várost, mondta. Leszögezte, Budapest, mint márka építése is folyamatos.


Rideg László, Bács-Kiskun megye közgyűlésének elnöke a jelmondatukról beszámolva – „Bács-Kiskun boldoggá tesz!” – leszögezte, ebben a megyében nőtt a leginkább az elmúlt években a boldogság index. A hozzájuk érkezőknek élményeket kívánnak nyújtani. Ilyen a pincefalu, Hajós, ahol 1200 borospince várja a vendégeket, vagy Soltvadkert nagyhírű cukrászdájával, borászaival. De van gyógyvizük, náluk található a Szelidi tó, és 400 kilométernyi kerékpárút is szolgálja a túrázókat.
Gaál József, aki Kecskemét polgármestere, városa turisztikai kínálatából kiemelte a technika és a hagyományok ötvözetét, a pezsgő üzleti turizmust. Kevesen tudják, hogy az autógyár megtekinthető, hogy egyetemi campus épül, amelynek év végére elkészül a konferenciaterme is. Két év múlva a jelenlegi katonai reptér polgári gépek fogadására is alkalmas lesz. Idén 125 éves Kecskemét gyönyörű városháza. Büszkék a gyógyvizükre, a gasztronómiai kínálatukra. A kulturális lehetőségekre jellemző, hogy 18 múzeum várja a látogatókat; évente 60 ezer belépő érkezik a múzeumok éjszakájára. Színházi előadásaik, programjaik is sikeresek. A tavalyi hazai díszvendég, Hévíz nevében Horváth Orsolya adta át a két idei hazai díszvendégnek a stafétabotot.


Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram miniszteri biztosa sorolta a tervezett felújításokat, mindazokat a lépéseket, amelyeket ezeknek az értékeinknek a megóvása, restaurálása érdekében tenni kívánnak a célkitűzések megvalósítása érdekében.

Hajós Anna

Fotó: Mészáros Mariann